Tollaslabda: többen is dupláztak az U19-es ob-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 17:52
null
Az évad legfontosabb korosztályos hazai versenyén, az összevont országos bajnokságon találkoztak az U13-as és az Eb előtt álló U19-es tollaslabdázók.

Az év leginkább várt – és egyben legnagyobb presztízsű – hazai tollaslabdaversenyei közé tartozik minden korosztályban az országos bajnokság, amiknek a sora a szokásoknak megfelelően áprilisban kezdődött meg. Az U11-esek, az U15-ösök és az U17-esek már felléptek az ob-jukon, a múlt hét végén pedig az U19-eseken és az U13-asokon volt a sor, hogy az összevont eseményen bizonyítsanak.

Az U19-eseknek ráadásul különösen fontos volt a megméretés,

ami válogatóként is szolgált: idén – az év második felében – Európa-bajnokság vár a juniorokra. Ennek megfelelően izgalmas küzdelmeket figyelhettek a ceglédi Living Sport csarnokba kilátogatók.

Az esélyesek bizonyították a tudásukat, ráadásul többen duplázni is tudtak: Mesterházy Milán (Multi Alarm SE) minden meccsét két szettben fejezte be egyéniben, a döntőben klubtársát, Palkovics Pétert múlta felül. Mesterházy a második aranyát a fiú párosok között szerezte, a szintén pécsi Horváth Csanád oldalán: a duó tavaly nyáron állt össze, a fiatalok hamar megtalálták az összhangot, az ob-ra pedig egy Cipruson aratott tornagyőzelemmel hangoltak. Cegléden sem lehetett őket megállítani, a fináléban magabiztosan győzték le Erdős Zsombort és Palkovics Pétert.

Horváth Csanád Mesterházyhoz hasonlóan két arannyal zárt, a vegyes párosok között (ami elmondása szerint a fő száma) a szintén a Multi Alarmban játszó Hart Petrával a Pető Balázs, Pinke Anna FBSE-s duót múlta felül a döntőben, két sima szettben.

Horváth Csanád és Hart Petra Forrás: MTLSZ

És volt egy harmadik duplázó is: a lányok között Dorozsmai Hédi az elődöntőben és a fináléban is szetthátrányból fordított, így megnyerte az egyesek csatáját, egynemű párosban pedig csapattársával, Karalyos Etelkával állhatott fel a dobogó tetejére; nem tudta őket megszorítani a döntőben a Bimbó Petra és Szalkai Petra (mindketten Életmód SE), ezzel pedig

az összes aranyérem a Multi Alarm SE játékosaihoz került.

Az U13-asok között az egyesek között Bernáth Zalán (Multicolor SE) és Lujber Barbara (Multi Alarm SE) ünnepelhetett, ahogyan az egynemű párosok mezőnyében is: előbbi a VSD-s Szabolcs Mártonnal, utóbbi pedig a csapattársával, Szőrfi Annával bizonyult a legjobbnak.

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

(Kiemelt képünkön: Mesterházy Milán Forrás: MTLSZ, archív)

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 21:18

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.29. 20:27

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 18:47
Ezek is érdekelhetik