Súlyemelés: Mitykó Veronika bronzot szakított a junior Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.23. 20:43
Címkék
Mitykó Veronika a 76 kilogrammosok között bronzérmes lett szakításban a juniorkorú súlyemelők bukaresti Európa-bajnokságán. A békéscsabai sportoló lökésben hatodik, összetettben pedig negyedik lett.
Mitykó Veronika koncentrál Fotó: Dömötör Csaba
Mitykó Veronika koncentrál Fotó: Dömötör Csaba

Mitykó Veronika koncentrál • Fotó: Dömötör Csaba

Mitykó Veronika koncentrál Fotó: Dömötör Csaba
Mitykó Veronika koncentrál Fotó: Dömötör Csaba

Mitykó Veronika koncentrál • Fotó: Dömötör Csaba

 

A Békéscsabai SSZSE versenyzője, a 19 éves Mitykó Veronika – az Európa-bajnokság honlapjának eredményközlése szerint – az első fogásnemben, szakításban 93 kilogrammig jutott, és csupán ketten tudták megelőzni a vetélytársak közül, így felállhatott a dobogó harmadik fokára. Veronika lökésben 106 kilóval a hatodik, összetettben pedig 199 kilogrammal a negyedik lett. Kicsit sem mellékes, hogy mindhárom eredménye új korosztályos országos csúcs.

Eközben a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián ötödik Árva Cintia (55 kg) is megmérette magát. Szakításban a tizedik (67 kg), lökésben a kilencedik (91 kg), összetettben (158 kg) pedig szintén a kilencedik helyet szerezte meg.

További korosztályos hírekSÚLYEMELÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
19 perce

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
34 perce

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
43 perce

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
47 perce

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik