Kajak-kenu: szakadatlan magyar utánpótlás-sikerek a maratoni vb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 11:22
Címkék
Ott folytatták szereplésüket az utánpótláskorú magyar versenyzők a Kínában zajló maratoni világbajnokságon, ahol csütörtökön abbahagyták: pénteken újabb négy arany-, két ezüst- és két bronzérem volt a termés.

Továbbra is szenzációsan szerepelnek a kínai maratoni világbajnokságon a magyar versenyzők, akik pénteken hárommal túlszárnyalták az egy nappal korábbi éremtermést.

A sort női ifjúsági kajakpáros kezdte, Kőhalmi Emese és Rendessy Eszter nem talált legyőzőre, utóbbi csütörtökön egyéniben is diadalmaskodott. Itt kettős magyar siker született, ugyanis második helyen a Csonka Eszter, Csengeri Evelin kettős ért célba.

Ugyancsak a dobogó legfelső fokára állhatott fel a Horváth Benedek, Nagy Olivér ifjúsági kenupáros, az U23-as korosztály kajakosai között Katona Lili, valamint az ifiknél az Őry Zsombor, Erdélyi Tamás kajakpáros, míg kenu egyesben az ifjúsági kenus Molnár Csenge ezüstérmet szerzett.

Határtalan az öröme Őry Zsombornak és Erdélyi Tamás Fotó: MKKSZ Facebook
Határtalan az öröme Őry Zsombornak és Erdélyi Tamás Fotó: MKKSZ Facebook

Határtalan az öröme Őry Zsombornak és Erdélyi Tamás  •  Fotó: MKKSZ Facebook

Laczó Dániel az U23-as kenusok egyéni viadalában lett harmadik, míg a nap zárószámában ugyanebben a korosztályban egyéniben Györgyjakab Máté zárt bronzérmes pozícióban.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
4 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
7 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
15 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
19 perce

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
34 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik