Wladár Sándor: Két olimpiai éremesélyesünk van a medencében

– Szólt a „Mi vagyunk a bajnokok” dal Belgrádban a magyar úszócsapatnak, sohasem szereztünk még huszonhét érmet medencés Eb-n, vagyis egyfelől jár a taps, ugyanakkor két lábbal kell a földön állni – egyetért ezzel?
– Tudom, van, akinek fáj, hogy Belgrádban megelőztük Debrecent: 2012-ben huszonhat érmet gyűjtött a medencés csapat, de én azt mondom, ne fájjon – válaszolta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke.

– Csak azért fáj, mert abban a magyar csapatban már akkor is klasszisok voltak, meg aztán Debrecenben ott voltak Európa legjobb úszói.
– Igen, tudom, és értem is az érzéseit. De Belgrádban meg ott volt a csapatunkban minden idők legfiatalabb magyar Európa-bajnoka Jackl Vivien személyében, sohasem látott váltósikerek születtek, hiszen három aranyat, három ezüstöt és egy bronzot csak a csapatok szereztek. És emellett elhoztuk a legjobb országnak járó trófeát.

– Vagyis hogyan hangzik az elnöki értékelés?
– Büszkék lehetünk, a csapatszellem és az összetartás sohasem látott mértékű volt Belgrádban: végre egy csapat lettünk – lelátón, vízben, parton.

– Azért én csak kötöm az ebet a karóhoz: Belgrádban nem voltak ott a franciák, az olaszok, a britek, a hollandok – többek között.
– Ez igaz, ezért is kezeljük a helyén a sikereket. Nem kell magyarázkodni az eredmények miatt, sem szégyenkezni. Nem kell kisebbíteni az érdemeket, de felnagyítani sem! Tudjuk, hogy sokan nem indultak az Európa-bajnokságon, és tisztában vagyunk azzal is, hogy az Eb-eredményeket az olimpiával egy lapon említeni sem lehet. A belgrádi dobogós idők jó része Párizsban még középdöntőhöz sem biztos, hogy elég lesz. De a francia bajnokság és az olasz Hét Domb-verseny eredményei azt mutatják, ha ott vannak a hiányzók az Eb-n, akkor is megszerezzük a legtöbb érmünket – legfeljebb a színe változott volna. Ám a sportban sincs ha, ráadásul csak azokat lehet legyőzni, akik elindulnak az adott versenyen.

– Jackl Viviennek ön adta át az aranyat az ezerötszáz gyors után, s akkor azt mondta neki, maradjon olyan, amilyen most. Milyen sportoló, ember a tizenöt éves Jackl Vivien?
– Egy szerethető lány, aki példaképe lehet a még fiatalabbaknak. Lenyűgöző, amilyen profizmussal és amilyen tartalommal tud megszólalni. Jól látja az őt körülvevő világot, emellett rendkívül alázatos, képes nagy mennyiségű munkát elvégezni.

– Ha már a tartalmas megnyilvánulásról ejtett szót, s egyébként is: nem hagyhatjuk ki Milák Kristófot, aki megnyerte a száz és kétszáz pillangót a kontinensviadalon, ám továbbra sem látunk tisztán a felkészültségét illetően.
– Nem szabad belegabalyodni ebbe a problémakörbe. Nem kell véleményt formálni – egyébként jó volt látni, ahogy Milák Kristóf a lelátón szurkolt a többiekkel együtt, nemegyszer ő volt a leghangosabb közülük. Azt tanácsolom mindenkinek, szakembernek, rajongónak, újságírónak, hogy ne másokkal foglalkozzon, vagyis ne azzal törődjünk, ki mennyit tud, csak azzal, Kristóf mennyit tud. Úgy vélem, ha éles verseny lesz Párizsban, Kristóf képes arra, hogy extra sebességi fokozatba kapcsolva ott legyen a végén, ahol reméljük. Ő nyerő típusú srác, s bár vannak elmaradásai, a következő négy hét nagyon meghatározó lesz, sok mindent eldönthet. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy biztosítsuk a felkészülésének feltételeit, eddig sem tudott és ezután sem tud olyat kérni, amit ne teljesítenénk. Ahogy mondtam, a következő hónap meghatározó lesz, ez a felkészülés legnehezebben tervezhető része, ez megmutatja, meddig juthat Kristóf – további szakmai elemzésbe, például abba, milyen idő kellhet az aranyhoz kétszáz pillangón, nem szabad belemenni.

– Annyiban mégis elemezzünk, hogy miként látja az elnök: a belgrádi sikerek milyen jövőképet festenek?
– Ezeket a sikereket nem lehet átültetni a jövőre, de biztos, hogy akadnak olyanok, akik ezután is ott lesznek az európai élmezőnyben, olyanok is, akik döntőért küzdhetnek mondjuk világbajnokságon – és olyanok is, akik éremeséllyel ugranak vízbe olimpián. Azt azért ne higgye senki, hogy olyan egyszerű kvótát szerezni, az A-szintek nagyon erősek, sokkal erősebbek, mint Rio vagy éppen Tokió előtt voltak. Egy ilyen rohanó, gyorsvonat sebességgel haladó világba bekerülni hatalmas teljesítmény, s ez huszonhárom úszónknak sikerült.

– És vannak, akiknek nem.
– Nagyon drukkoltam Hosszú Katinkának – elnöki hatáskörben döntöttem úgy, kapjon meg minden olyan támogatást a felkészülés során, ami az A-szinteseknek járt. Emberesen küzdött Párizsért, sokat dolgozott, sajnos tudomásul kell venni, hogy egyszer minden véget ér. A legnagyobb tisztelettel beszélhetünk róla, Jakabos Zsuzsannáról és Verrasztó Dávidról, nehéz is szavakat találni ilyenkor. De ha hosszan, ha rövidebben szólunk róluk, a végeredmény ugyanaz: a sportpályafutás véges.

– Belgrád után jöhet Párizs, az elnök milyen reményekkel vág neki az olimpiának?
– A csapat sokszínűségéről már beszéltem, Kós Hubertről viszont nem, aki tizenhétszer állt rajthoz Belgrádban, hiszen Bob Bowman ilyen kemény munkát várt tőle az Eb-n is. Hubert nagyszerűen helytállt. De hogy ne kerüljem meg a kérdést: a tokiói olimpiának úgy vágtunk neki, hogy a medencében egy éremesélyesünk volt, a párizsinak úgy fogunk, hogy már kettő van – Milák Kristóf és Kós Hubert.