Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 16:46
null
Balról jobbra: Fojt Sára, Muhari Eszter és Major Veronika az új bronzérmeikkel (Fotó: Török Attila)
Újra megkapta jól megérdemelt, de rövid idő alatt elkopó olimpiai bronzérmének második változatát Fojt Sára, Major Veronika és Muhari Eszter.

Így még talán soha nem küzdöttek olimpikonok érmekért, mint ezúttal, hiszen Muhari Eszter párbajtőrvívó, Fojt Sára kajakos és Major Veronika sportlövő egyszer már kiérdemelte, hogy a nyakába akasszák a harmadik helyért járó bronzot, mindhárom hölgy a párizsi olimpián teljesített szenzációsan. Csakhogy az akkor kapott medáliák a vártnál gyorsabban kezdtek elkopni, így a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) és a sportolóknak ismét lépéseket kellett tennie a már egyszer elért cél felé. A történet jól végződött, mindhárom olimpikonunk új bronzérme megérkezett Budapestre, a „régi” kopott pedig visszakerült a feladóhoz. Ennek apropóján a Testnevelési Egyetemen Gyulay Zsolt, a MOB elnöke átadta a hölgyeknek a fényesen csillogó érmeket.

„Akinek volt szerencséje kijutni olimpiára, és olyan eredményesen szerepelt, hogy érmet is szerzett, az pontosan tudja, mennyire fontos, hogy ez a relikvia rendben legyen, hiszen ez egy megfogható bizonyítéka annak, hogy a sportoló ott járt az ötkarikás játékokon, és elért valamit. Amikor felvetődött a probléma, hogy a fenntarthatóság jegyében készített érmek sorra mennek tönkre, akkor megmozdult a MOB, a tettek mezejére lépett, és igyekezett beszerezni az újakat. Kicsikartuk ezeket az érmeket, és reméljük, jó lesz ránézni harminc-negyven év múlva, mint ahogy nekem is az a sajátomra. Reméljük, ezek az érmek már valóban tartósak lesznek, és a hölgyek majd mutogathatják az unokáiknak” – mondta Gyulay Zsolt, a MOB elnöke, korábbi olimpiai bajnok kajakozó.

A sajtónyilvános eseményen a hölgyek egymás mellett ülve nézhették végig újra, hogyan is sikerült elérni pályafutásuk meghatározó sikerét, majd egyesével átvették új érmeiket. Mindhármukra máshogy hatott a múltidézés, Major Veronika elérzékenyült, Muhari Eszter – elmondása szerint – már annyiszor visszanézte a győztes pillanatokat, hogy nem volt benne újdonság neki, Fojt Sára pedig magát kívülről látva jobban izgult, mint a K4–500 döntőjében a hajóban ülve.

„Izgalmasabb volt most megnézni a futamot, mint belülről átélni. Izgultam is, hogy biztos bejövünk-e most is harmadiknak. Elfelejtettem, hogy ilyen nehéz ez az érem, örülök, hogy ugyanúgy csillog, mint amikor Párizsban a nyakamba akasztották” – mondta Fojt Sára.

 

Legfrissebb hírek

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Már nem Csipes Ferenc Fojt Sára és Pupp Noémi edzője – Demeter Istvánnal folytatják a munkát a lányok

Kajak-kenu
2025.10.16. 14:43

Új edzővel készül az olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára – hivatalos

Kajak-kenu
2025.10.15. 10:44

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Sportlövő ob: Péni, Nagybányai-Nagy és Major nyert az olimpiai számokban

Egyéb egyéni
2025.09.27. 19:14

Kaszás Elza bronzérmet nyert a szumó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.17. 11:14

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.09.13. 10:27

Sportlövő-vk: döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:39
Ezek is érdekelhetik