Vizes vb: a születésnapos Szimcsák a 20. helyen zárt női 5 km-en, Olasz 33. lett

Vágólapra másolva!
2024.02.07. 09:58
Szimcsák Mira a 20. lett 5 kilométeren (Fotó: Derencsényi István, archív)
A 20. életévét éppen ma betöltő Szimcsák Mira a 20. helyen zárt, míg Olasz Anna a hetedik, egyben utolsó világbajnokságán beugróként a 33. helyen végzett a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében a dohai világbajnokság szerdai napján.

A decemberi, maderiai világkupán ezüstérmes Fábián Bettina január közepén tíz napig nem tudott edzeni betegsége miatt, ezért miután a 12. helyével olimpiai kvótát szerzett a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében, pihenés gyanánt az 5 kilométertől visszalépett. Helyette az eredetileg csak tartaléknak jelölt Olasz Anna állt rajthoz – a hetedik, egyben utolsó világbajnokságán –, míg Fábián az éremeséllyel kecsegtető váltóra koncentrál.

A körülmények ezúttal is hasonlóak voltak a dohai öbölben, kellemes hőmérséklet, enyhe szél és hullámzás várt a 65 fős mezőnyre a három 1660 méteres körben.

A „sprintversenyen” a szám esélyesei – köztük a 10 kilométeren győztes holland Sharon van Rouwendaal és az amerikai Katie Grimes – rögtön nagy iramot kezdtek diktálni, az első kör végén Szimcsák Mira – aki 10 kilométeren a 26. helyen zárt, és éppen ma töltötte be a 20. születésnapját – a 15., Olasz Anna a 25. helyen tempózott. A verseny képe a későbbiekben sem változott, az élmezőny tagjai nagy csatát vívtak, a két magyar félperces hátrányban volt a legjobbakkal szemben.

Az 5 kilométeres versenyt – amely nem olimpiai szám – nagy hajrában a hollandok sztárja Van Rouwendaal nyerte, aki 10 kilométeren is győzött. A tavaly Fukuokában 10 kilométeren második ausztrál Chelsea Gubecka lett az ezüstérmes, míg az olimpiai bajnoki címvédő, 5 kilométeren 2019-ben Kvangdzsuban és a 2022-ben Budapesten is győztes brazil Ana Marcela Cunha a harmadik.

Szimcsák a 20, lett, Olasz 33.-ként csapott célba, utóbbi pontos helyezéséről célfotó döntött.

„A helyezésem is jobb, szóval ennek nagyon örülök, de szerintem talán tudtam volna jobban is úszni – mondta Szimcsák. – Óriási volt a küzdelem, verekedés, és ezúttal is megtörtént velem, hogy volt egy rossz fordulóm, ahol többen is átúsztak rajtam. Ekkorra maradtam le a vezetők bolyától és mi lettünk az üldözők. Innentől kezdve szerettem volna a lehető legjobbat kihozni a helyzetből és szerencsére sikerült az utolsó körben végig vezetnem ezt a csapatot.”

„Ennek a szezonnak, ugye, úgy mentem neki, hogy az utolsó lesz, szóval ez kérdés nélkül az utolsó világbajnokságon – árulta el az MTI-nek Olasz Anna. – Egy héttel ezelőtt még úgy volt, nem fogok úszni, végül ezt az egészet ajándéknak fogtam fel, hiszen tisztában voltam vele, hogy nem vagyok csúcsformában. Úgy álltam, hozzá, hogy ez az utolsó világbajnoki versenyem, ki kell élveznem az egész hangulatát.”

A karrierje során egy egyéni (2015, Kazany, 25 km) és két csapat világbajnoki (2022, Budapest, 2023, Fukuoka) ezüstérmet szerzett Olasz Anna megjegyezte, még a mezőny közepén is óriási volt a harc a minél jobb helyezésekért.

„Ez lehet, hogy nem fog hiányozni, de azért a lehető legjobbamat akartam nyújtani. Viszont az is bennem volt, hogy ezt most szeretném kiélvezni” – tette hozzá.

VIZES VB, DOHA
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, NŐK, 5 KM
1. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 57:33.90 perc
2. Chelsea Gubecka (Ausztrália) 57:35.00
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 57:36.80
...20. SZIMCSÁK MIRA 59:00.60
...33. OLASZ ANNA 59:15.00

Később
11.00: férfi 5 km (Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf)

 

Legfrissebb hírek

Olasz Anna: Szeretnék a Nemzetközi Úszószövetségben vagy a NOB-ban dolgozni

Úszás
2024.10.01. 14:14

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Párizs 2024: az olimpiai bajnok antibiotikummal úszna a Szajnában

Párizs 2024
2024.07.20. 17:33

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09
Ezek is érdekelhetik