Úszás: tovább csúszik az átadás-átvétel a szövetségben

Vágólapra másolva!
2017.10.13. 19:05
A Magyar Úszószövetségben továbbra sem történt meg az elnökváltáskor szokásos és szükséges átadás-átvétel, miután a MÚSZ szeptember 1-jén leváltott elnöke, Bienerth Gusztáv nem tud megjelenni a szövetség székházában.

A szeptember 24-én megválasztott új elnök, Wladár Sándor hivatalba lépését követően levélben kereste meg elődjét, hogy az átadás-átvétel időpontjáról megállapodjanak. Bienerth Gusztáv e-mailben válaszolt, és jelezte, hogy október 11-éig külföldön tartózkodik, ezután áll az új vezérkar rendelkezésére. A mai napon ugyanakkor újabb levelet küldött, amelyben közli, hogy további két hétig külföldön tartózkodik.

„Bár napi tíz-tizenkét órát dolgozunk munkatársaimmal, és lassan véglegessé válik a csapatunk, de a hatékonyságot jelentősen visszafogja az átadás-átvétel folyamatos késleltetése – jelentette ki Wladár Sándor.Jelen helyzetben gondot jelent, hogy a szövetség új vezetősége nincs tisztában azzal, milyen általunk nem ismert szerződések vannak Bienerth Gusztáv birtokában, aminek jogi és anyagi következményeivel a MÚSZ-nak esetleg számolnia kell a közeljövőben. A volt elnök blokkolja az adminisztráció munkáját – sajnos azt kell mondanom, ez így méltatlan a magyar úszósporthoz, de remélem, hamarosan minden a helyére kerül.”

A MÚSZ elnöksége egyébként egyhangú szavazással visszahívta a MOB tagságából Bienerth Gusztávot, így az olimpiai bizottság szombati közgyűlésén már nem képviselheti a magyar úszósportot.

Legfrissebb hírek

Példaértékű felajánlást tett az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid

Úszás
2025.02.12. 11:39

Az úszóelnök nyugalmas 2025-öt vár

Utánpótlássport
2025.02.01. 17:25

Jön a lex Milák?

Egyéb egyéni
2025.01.29. 17:32

Wladár Sándor: Hosszú Katinka egyedülálló tehetség, rendkívüli személyiség

Úszás
2025.01.08. 22:26

Rövid pályás úszó-vb: a rendezők és a sportolók is izgatottak a keddi rajt előtt

Úszás
2024.12.09. 13:34

Wladár Sándor: Megkergült hangyabolyként sürög-forog mindenki a Duna Arénában

Úszás
2024.12.06. 19:51

Rekordszámú ország versenyzői érkeznek Budapestre a rövid pályás úszó-vb-re

Úszás
2024.11.15. 12:39

Wladár Sándor Orbán Viktorhoz fordult az edzői életjáradékok ügyében

Úszás
2024.11.08. 09:02
Ezek is érdekelhetik