Bundesliga: simán nyert otthon a Leverkusen

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.26. 17:34
Nem volt túl nagy falat a Leverkusennek a Freiburg (Fotó: Getty Images)
Mindkét félidőben eredményes volt, és simán győzött a Bayer Leverkusen a Freiburg vendéglátójaként a német első osztályú bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójában – a gólokon Ernest Poku és Edmond Tapsoba osztozott.

Egyértelmű favoritként fogadta Sallai Roland egykori klubját, a Freiburgot a Bayer Leverkusen, amely igyekezett is megfelelni az elvárásoknak, és kevéssel az első félidő derekán Aleix García passza után Ernest Poku révén meg is szerezte a vezetést. Csaknem fél óra elteltével tizenegyest kértek számon a játékvezetőn a hazaiak, ám a VAR-vizsgálat kiderítette: nem volt alapjuk a reklamálásra.

A második félidő is a vendéglátók fölényének jegyében telt, nem csoda, hogy az 52. percben növelték előnyüket a leverkuseniek: Alex Grimaldo beadással hozta helyzetbe Edmond Tapsobát, aki a jobb felső sarokba fejelt. A hajrá kezdetén a freiburgi Philipp Lienhart megkapta második sárga lapját is, ám az emberelőnyt nem sikerült újabb gólokra váltania a Bayernek, amely a 2–0-s győzelemmel így is elégedett lehet.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Bayer Leverkusen–Freiburg 2–0 (Poku 22., Tapsoba 52.)
Kiállítva: Lienhart (77., Freiburg)
Később
17.30: VfB Stuttgart–Mainz

Szombaton játszották
Borussia Dortmund–1. FC Köln 1–0 (M. Beier 90+6.)
Augsburg–RB Leipzig 0–6 (Diomande 10., Romulo Cardoso 18., Nusa 22., C. Baumgartner 38., Ouédraogo 56., Lukeba 66.)
Mönchengladbach–Bayern München 0–3 (Kimmich 64., Guerreiro 70., Karl 81.)
Kiállítva: Castrop (19., Mönchengladbach)
Eintracht Frankfurt–St. Pauli 2–0 (Burkardt 36., 56.)
Hamburg–Wolfsburg 0–1 (Daghim 15.)
Hoffenheim–Heidenheim 3–1 (F. Asllani 18., Lemperle 45+2., Kramaric 63., ill. Schimmer 75.)
Pénteken játszották
Werder Bremen–Union Berlin 1–0 (Grüll 72.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Bayern München8830–4+26 24 
2. RB Leipzig861116–9+7 19 
3. Borussia Dortmund852114–6+8 17 
4. Bayer Leverkusen852118–11+7 17 
5. Stuttgart75211–6+5 15 
6. Eintracht Frankfurt841321–18+3 13 
7. Hoffenheim841315–13+2 13 
8. 1. FC Köln832312–11+1 11 
9. Werder Bremen832312–16–4 11 
10. Union Berlin831411–15–4 10 
11. Freiburg823311–13–2 
12. Wolfsburg82249–13–4 
13. Hamburg82247–11–4 
14. St. Pauli82158–14–6 
15. Augsburg821512–20–8 
16. Mainz71158–14–6 
17. Heidenheim81167–16–9 
18. Mönchengladbach8356–18–12 

 

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: otthon legyőzte a Mainzot, ismét dobogós a Stuttgart

Német labdarúgás
1 órája

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
Tegnap, 20:31

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
Tegnap, 17:42

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14
Ezek is érdekelhetik