Úszás: Risztov csatát nyert, magyar éremeső Portugáliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 15:35
null
Jogos a mosoly, remekül szerepeltek a magyarok
Majdnem minden érem a magyar úszóké lett Portelben, a portugál nyílt nemzetközi úszóbajnokságon. A hölgyeknél Risztov Éva, az uraknál Gyurta Gergely nyerte meg a 10 kilométeres versenyt.

 

Portelben, egy hatalmas víztározóban rendezték meg a portugál nyílt bajnokságot, amely igen fontos állomás az Európa-bajnokságra vezető úton: ez a két válogatóverseny egyike, amelyiken a magyar nyílt vízi úszók kvalifikálhatják magukat Berlinre.

Nos, a 10 kilométeres távon mutatott teljesítmények alapján kirajzolódni látszik, kik „érhetnek oda" az augusztusi kontinensviadalra (az Eb-n számonként három indulót nevezhet egy-egy szövetség). A férfiaknál Gyurta Gergely óriási, csaknem 300 méteres előnnyel nyerte meg a versenyt Papp Márk előtt, Székely Dániel negyedik lett.

A hölgyeknél a szokásos Risztov Éva, Olasz Anna párviadalt hozta az esemény, és a tízezredik méter végén csupán három másodperc volt kettejük között a különbség – az olimpiai bajnok javára. Itt Szilágyi Nikoletté lett a bronzérem, Kiss Nikolettnek sajnos leesett és elveszett a szemüvege fél távnál, így ő kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Mint Gellért Gábor szövetségi kapitány elmondta, „tükörsima víz várt minket, kihívást jelentett viszont, hogy elég hideg volt, csupán tizennyolc és fél fokos, de mindenki remekül helytállt, igazából nem nagyon tudták megszorítani a mieinket".

Folytatás június 21-én, a Magyar Úszás Napján, amikor a balatonfüredi esemény egyik fő számaként következik a LEN nyílt vízi Európa-kupa-sorozatának második állomása – amely egyben a második és utolsó válogató is Berlinre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik