Nehezen találhattak volna közkedveltebb edzőhármast a dunaszerdahelyi Kukkonia Liga-konferenciát záró panelbeszélgetésre. A magyar válogatott szövetségi kapitányát, Marco Rossit az anyaországnál talán csak a Csallóközben tisztelik jobban, hiszen a 2017–2018-as idény végén a dobogón végzett a DAC-cal, így a klub 22 évet követően újra európai kupában indulhatott. Branislav Fodrek tavaly novemberben vette át a DAC irányítását, s az európai kupaindulást is kiharcolta a csapattal (adminisztratív okok miatt nem indulhatott az együttes), ráadásul a szlovák bajnokság hétvégi fordulóját – egy meccsel többet játszva – listavezetőként várhatja. Kettejük között foglalt helyet Borbély Balázs, aki ugyan nem volt a felnőttcsapat vezetőedzője, a városban született, nevelkedett, és stábtagként két évig szolgálta a klubot, mielőtt az ETO FC-nél vállalt szerepet. A DAC PR-menedzsere, Nagy Krisztián moderálta a beszélgetést, amelynek fő témája az utánpótlás-futballisták felnőttcsapatba építése volt.
„Pontosan emlékszem a dátumra, amikor bemutatkoztam, álomszerű volt, hogy a Torinóval történt meg, ahol az egész elkezdődött – emlékezett vissza Marco Rossi. – Sajnos néhány hónap múlva eladtak a harmadosztályba, délre, de néhány év alatt visszatértem az élvonalba. Fontos tehát fiatalként elérni az élvonalbeli bemutatkozást, de az csak az első lépés. Mindenkinek vannak gyengeségei, a sajátjainkat nálunk jobban senki sem ismeri, és az első lépés megtétele után soha egy napot sem szabad kihagyni, hogy fejlesszünk magunkon.”
A konferencia napján a 46. életévét betöltő Borbély Balázs és Branislav Fodrek egyetértett abban, hogy a 2000-es évek elején könnyebb volt betörni a felnőttcsapatba, mint ott ragadni. A szlovák szakember szerint a fiatal játékosok most türelmetlenebbek, mint a múltban, mert sokkal több átigazolási lehetőségük van, és már az első problémánál távoznának: „Ilyenkor a család és a szűk környezet feladata, hogy a fiatal labdarúgót visszaterelje a megfelelő útra. Sok türelem kell ebben az időszakban, támogatni kell akkor is, ha egy rossz eredmény hónapokra kiüt valakit.”
Borbély Balázs említést tett arról, mennyire fontos a fizikai képességek fejlesztése mellett a fiatalok mentális felkészültsége is, de az egók kezelésével egyáltalán nincs gondja.
„A legfontosabb a munkamorál, és hogy mindenkinek tudnia kell a helyét a hierarchiában. Teljesen mindegy, hogy lehetőséget kap-e a játékos, fontos helye van a csapatban, a tiszteletemet pedig kimutatom felé. A döntés motivációja sosem az, hogy valaki nem elég jó, vagy a személyiségével van gond. Alkalmazkodni kell az adott helyzethez.”
Branislav Fodrek is az éntudat témakörében kapott szót.
„Ha nem küzdik le a saját önhittségüket időben a játékosok, akkor a harmadik, negyedik ligáig meg sem állnak… – mondta a DAC vezetőedzője – Nem az egó, inkább az arrogancia a baj. Mindenkivel igyekszem fair lenni, tiszteletet és megbecsülést mutatni, de fontos, hogy a labdarúgók saját magukat is becsüljék meg. Érezzék, hogy a csapat részei, s ha úgy gondolják, tévedek, bizonyítsák be, hogy a pályán a helyük.”
Természetesen az ETO saját nevelésű futballistája, a DAC-ban másfél idényt eltöltő Vitális Milán is szóba került, Marco Rossi azt szeretné, ha olyan középpályássá válna, mint a Napoli és a szlovák nemzeti csapat sztárja, Stanislav Lobotka.
„Vitális Milánon láttuk, hogy mindkét lábbal jól játszik, közelre és távolra is jól passzol, jó a rúgótechnikája. Szerintem több gólt is szerezhetne, de számomra megmagyarázhatatlan módon Magyarországon nem szeretnek a játékosok a tizenhatoson kívülről lőni, pedig sokan képesek lennének rá. Arra kértem, hogy figyelje Stanislav Lobotka játékát. Ő olyan középpályás, akit én is akarok a csapatba: mindig megjátszható, amikor támadást építesz és segít a védekezésben is. S ehhez hozzáteszem, Lobotka nincs messze Vitinhától, aki azon a poszton a világ legjobbja.”
Marco Rossi szerint egy-egy játékos esetében nem a kora a fontos, hanem a képességei. Ha valaki jó, annak játszania kell, viszont nagy különbséget lát az elit ligák és a magyar bajnokság tizenévesei között.
„A Premier League-ben vagy a La Ligában tizenhét-tizennyolc évesen már kész játékosok mutatkoznak be, errefelé több lépcsőfok kell ekkor még. A fiatalokkal való munkában fontos, hogy nem várhatsz mindig csúcsteljesítményt. A legfontosabb kor az utánpótlásban a hét-nyolc évestől a tizennégyig tartó. Ezek az edzők építik a jövő játékosait, ilyenkor a legutolsó szempont az eredmény. Dolgozzanak a koordináción, a gyorsaságon, a taktika és az erőnlét ráér később.”
A beszélgetés végén érkezett a kérdés, hogy mi lenne a legfontosabb szempont az edzőknek, ha új klubhoz kellene menniük.
„Remélem, ilyesmi nem történik, mert hosszú távú szerződésem van a válogatottnál… – mondta nevetve Marco Rossi, és kifejezetten felszabadulttá vált a hangulat, amikor a moderátor a DAC kispadját nézte ki az olasz-magyar szakembernek. – Pályafutásom során sosem fordult elő, hogy olyan klubhoz kerültem, amely papíron azonnal esélyes volt a sikerre. Szakmailag ez lenne a legfontosabb nekem. A DAC remek klub, de nekem nem kell a kollégám helye, kívánom neki és Borbély Balázsnak is, hogy sikeresek legyenek Dunaszerdahelyen és Győrben, én nem váltom le őket…”
S hogy mi lenne fontos Borbély Balázsnak?
„Az ETO-nál azt tanultam meg, hogy nagyon fontos a stáb. A sportigazgatótól kezdve a megfigyelőkön át mindenki. Természetesen fontos szempont a játékoskeret, a klub ambíciói, és hogy ezekre alkalmas-e az állomány. Jó álmodni, de jobb realistának lenni.”
Branislav Fodrek először vezet felnőttcsapatot, és győri kollégájához hasonlóan az őt körülvevő munkatársakat emelte ki. A beszélgetés zárásaként Marco Rossi beszélt a válogatottról is.
„Kötelező nyerni Örményország ellen, a portugálok ellen papíron nincs esély a pontszerzésre, főleg idegenben. Ugyan nem tudjuk felvenni a versenyt technikailag és taktikailag a világ legjobbjaival, de fizikailag igen, és muszáj is lesz, mert ebből a szempontból is hihetetlen játékosai vannak Portugáliának. Kulcsmérkőzés az örmények elleni, kötelező a győzelem még Varga Barnabás és Sallai Roland hiányában is. Az utolsó két összecsapásra úgy fordulhatnánk, hogy van lehetőség a pótselejtező elérésére.”
A Kukkonia Liga-konferencia rangját emelte, hogy az alapítása óta csak baszk játékosokat alkalmazó Athletic Bilbao akadémiájáról, a Lezamáról két vezető is érkezett, Eneko Bóveda és Aitor Ugarte. Mindketten hangsúlyozták, hogy Baszkföld alig több mint hárommilliós, az Athletic Bilbao, a Real Sociedad, az Osasuna és az Alavés mégis a spanyol élvonalban szerepel. A bilbaóiak a kis merítési lehetőségből úgy faragnak előnyt, hogy sokkal kevesebbet hibázhatnak a tehetségek kiválasztásánál, mint Madridban vagy Barcelonában. Nem engedhetik, és nem is engedik meg maguknak, hogy ne legyenek türelmesek a fiataljaikkal, ha kell, évekig a második csapatban pallérozódnak alacsonyabb osztályban. Szerdán a Bajnokok Ligájában a Dortmund ellen (1–4) 22 évesen bemutatkozó Alejandro Rego Mora négy éven át szerepelt a Bilbao B-ben. ![]() |