Úszás: nyílt vízi úszószakág alakult a MÚSZ-nál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.18. 17:24
Címkék
Az elnökség egyhangú határozatával elfogadta az előterjesztést, amely szerint a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) nyílt vízi úszó szakágat hoz létre.

Szabó Tünde főtitkár hétfői kommünikéjében azt tudatta az MTI-vel, hogy a MÚSZ vezetősége a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a vizes sportokat összefogó világszövetség (FINA) szabályzatainak, valamint a Sporttörvény követelményeinek megfelelve, az eredményesség érdekében hozta meg döntését.

A NOB és a FINA nem kezeli önálló sportági szövetségként a hosszútávúszást, az olimpián is az úszás versenyszámai között szerepel a 10 km-es maratoni úszás, valamint ha külön szakágat hoz létre a nemzeti szövetség, úgy minden tevékenységéért felelősséggel tartozik.

„A MÚSZ tervei között szerepel a magyar nyílt vízi úszás fejlesztése, tervezzük Európa- és világkupák megrendezését a balatoni turisztikai értékek bevonásával. Terveink megvalósítását a LEN és a FINA támogatása mellett a Magyar Olimpiai Bizottság is példaértékűnek és követendőnek tartja" – szögezte le közleményében a szövetség.

A MÚSZ éppen egy hete tudatta szakágalapító szándékát az MTI-vel. A hazai hosszútávúszóknak amúgy 2007 óta van önálló szövetségük, amely korábban a MÚSZ egyik alszövetségeként működött.

A nyílt vízi úszóknál Risztov Éva és Gercsák Csaba is olimpiai kvótát szerzett a múlt hétvégi kvalifikációs versenyen.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
6 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
6 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
6 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
6 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
7 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
7 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
7 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik