Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Tbiliszi
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 19:46
null
Nemcsik Zsolt (Fotó: Török Attila)
Az olaszok elleni, 45:37-re elveszített világbajnoki döntő után nyilvánvalóan még a csalódottság az erősebb, ám Nemcsik Zsolt, a férfi kardcsapat vezetőedzője azért látja a pozitívumokat is a tbiliszi szereplésben.

– Nem úgy indult ez a világbajnoki döntő, hogy ezüstérem lesz belőle…
– Nagyon élesek voltak a srácok, készek a csatára. Azt, hogy jó formában érkeztek erre a világbajnokságra, a döntő második asszójáig bizonyították is, hiszen a nap folyamán is jól vívtak, itt azonban elfogyott… Nem, nem fogyott el sem az erő, sem a lendület, viszont az olaszok meglepő taktikát választottak: soha korábban nem vívtak még így, és erre nem tudtunk reagálni – kezdte értékelését Nemcsik Zsolt, a férfi kardválogatott vezetőedzője.

– Mit jelent ez a meglepő taktika?
– Nekünk futottak, agresszívan, kizárólag csak előre vívtak. Mi meg nem akartuk elhinni, hogy ebből nem fognak váltani. Taktikai vereség volt. Arra számítottunk, hogy Michele Gallót azért mindenki meg tudja verni, aztán tulajdonképpen ő vert meg minket. Ő találta ki ezt az új taktikát, és végig kiválóan alkalmazta.

Egyéb egyéni
10 órája

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

A mieink jól kezdtek, de a végig kiválóan vívó Michele Gallo megfordította a mérkőzést.

 

– Azért van némi mosoly az arcán, ez azt jelenti, hogy képes jól látni ezt a világbajnoki ezüstöt?
– Nyilván szerettünk volna egy ennél fényesebb érmet, ám én ezt a napot nagyon is pozitívnak ítélem meg: igenis megmutattuk, hogy erős a csapatunk, hogy kiváló vívótudású mindenki. A grúz, a kínai és a kifejezetten erős és kellemetlen román válogatott legyőzése nagy fegyvertény. Nem inogtunk meg. Kemény csatákra készültünk, és a számításunk be is vált, csak az olaszok váltására nem tudtunk reagálni…

– Az imént azt a kérdést kapta, a szomorúság vagy a csalódottság az erősebb önben.
– Nem sokkal az elveszített világbajnoki döntő után erre reálisan nem tudok válaszolni, de úgy hiszem, szép szezonzárás volt ez a vébéezüst – az Európa-bajnoki arany után. Szerintem tiszta lelkiismerettel és nyugodtan vonulhatunk pihenőre, mert megtettük a kötelességünket. Örülni még nem tudunk, majd fogunk, egyelőre még bennünk él a döntő eleje, mert akkor azt érezhettük, simán meg fogjuk verni az olaszokat. Nem sikerült, így a csalódottság egyelőre erősebb bennem, de ez változik majd.

– A versenyzők a döntő után nagyon komor arccal és nagyon gyorsan az öltözőbe siettek. Vajon bennük is átválthat a csalódottság érzése örömmé?
– A vívás küzdősport, itt ha második vagy a döntőben, azt jelenti, vereséget szenvedtél. Röviddel a finálé után nem csodálom, hogy kibírták nevetés nélkül… De idővel kiegyenesedik minden: ugyan igényel még egy kis matekot, de úgy számoltuk, hogy már a világbajnoki döntőbe jutás is azt jelenti, a következő szezont a világranglista éléről kezdhetjük. Sajnos, az olaszok kiénekelték a szánkból a sajtot, de most már legalább erre a taktikai elemre is fel tudunk készülni – az Európa-bajnokság döntőjében hazai pályájukon legyőztük őket, itt, Tbilisziben ez nem sikerült, de nem adjuk fel, csak annyit mondhatok: folytatása következik!

– A finálé majdnem fél órával hamarabb kezdődött az előzetesen kiírtnál, miközben az elődöntő után visszamentek a szállodába, hiszen négy és fél óra lett volna a két mérkőzés között. Amikor szóltak önöknek, hogy hamarabb lesz a kezdés, hogyan reagáltak?
– Felháborodtunk. Az olaszok valahonnan tudták, hogy így lesz, ők hamarabb kezdték a bemelegítést. A közönség is a kiírt időre érkezett a csarnokba… Hiába érveltünk, a szervezők azt mondták, az előre jelzett idő csak hozzávetőleges. De szeretném hangsúlyozni, hogy nem ezen múlott.

– Nem is akartam erre fogni, vagy erre utalni, pusztán érdekelt, mi zajlik ilyenkor a csapat háza táján.
– Ez amúgy azért igazán a felháborító, mert a versenyzőknek kellene az elsőknek lenniük, és hiába vitáztunk a szervezőkkel, hogy márpedig mi még egy óráig bemelegíteni fogunk, ők határozottan közölték, hogy fél óra múlva legyünk készek. Bosszantó volt ez a szervezetlenség, de mondom, a srácokat ez nem zavarta meg, nem ezen múlott a győzelem.

– Az Európa-bajnoksághoz képest változott a csapat összetétele, hiszen Szatmári Andrást Gémesi Csanád váltotta, ez viszont azt hozta magával, hogy olimpiai bajnokunk nem az egyes, hanem a kettes befejező pozícióba került. Vagyis nem tudott halászni a zavarosban, ahogyan ön fogalmazott a korábban kitalált, nyerőnek bizonyuló sorrendet illetően.
– Szilágyi Áron az az emberünk, akit bárhol, bármelyik pozícióban bevethetünk. Egyébként amikor az Európa-bajnokság előtt benyújtottam az előterjesztésemet az Eb-re és a vébére, minden egyes versenyzővel egyeztettem. Áronnal is, vagyis tudta, hogy a vébén ez a feladat vár rá.

– A világbajnoki szereplés, illetve az előző hónapok eredményei alapján hogyan tervezi a folytatást például a csapat összetételét illetően?
– Természetesen egyeztetnem kell a fiúkkal, hiszen azért itt harminc fölötti versenyzőkről beszélünk – ki-ki egyéni döntése is nagy jelentőséggel bír, meglátjuk, ki, mit szeretne csinálni a következő szezonban. Azt hiszem, a szezon elején megint az lesz kiemelten fontos, hogy minél több kilométert gyűjtsünk a fiatalok lábába, de a jövőt illetően annyit talán mégiscsak elárulhatok, hogy fogjuk még látni ezt a csapatot!

 

Legfrissebb hírek

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
10 órája

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
14 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24

Vívás: „Szeretek az lenni, akire számíthatnak” – Csonka Dorottya

Utánpótlássport
2025.07.27. 19:18

Siklósi Gergely ezüstérmes lett férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 17:36

Siklósi Gergely bejutott a döntőbe férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 16:44

Vívó-vb: Sajnos, meglepett az ellenfelem – Battai Sugár

Egyéb egyéni
2025.07.27. 16:17

Vívó-vb: nyolcaddöntős a magyar férfi kard- és női tőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:53
Ezek is érdekelhetik