Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 23:00
null
A Testnevelési Egyetem férficsapata is győzelemmel kezdte az Eb-t (Fotó: tfse.sport.hu)
A magyar egyetemi csapatok mindhárom mérkőzésüket megnyerték az egyetemi röplabda Európa-bajnokság első napján, ráadásul úgy, hogy még szettet sem veszítettek.

A magyar érdekeltségű csapatok közül elsőként a Corvinus női gárdája lépett pályára, még délelőtt a Villányi úton. A vasárnapi sorsolás után leginkább őket féltettük, hiszen ellenfelük a holland Wageningen gárdája volt, azonban Lestár László csapata magabiztosan nyerte mindhárom szettet, Jámbor Cecília és Takács Viktória egyaránt 10–10 pontot szerzett, Schmidt Anna 9 pontig jutott. Ők kedden azzal az észt Tartuval csapnak össze, amely 3:0-s vereséggel kezdett az olasz Bologna ellen.

Délután a házigazda TF női csapata következett a Dr. Koltai Jenő Sportcentrumban, s a csapat úgy győzte le 3:0-ra a ciprusiakat, hogy Jókay Zoltán folyamatosan forgatta a játékosokat a pályán, de így sem forgott veszélyben sima győzelmük. Bakai Kata és Tarr Hajnalka 10–10, Rádosi Regina és Török Kata 9–9, Kis Dorottya és Tatár Gréta 8–8 pontig jutott. Nekik a norvég Bergen lesz a következő ellenfelük, akik 3:0-ra kikaptak a román Ovidiu Egyetemtől.

A TF férficsapata sem akart lemaradni a lányoktól, ők a portugál Nova Egyetemet győzték le három felvonásban. A meccs legeredményesebb játékosa Majoros Balázs volt 12 ponttal, Tóth Kristóf 9-ig jutott, a nap legemlékezetesebb megmozdulása azonban Kun Benedek nevéhez fűződött, aki az ellenfél egyik támadását mellkassal továbbította a feladóhoz – tökéletesen – és a visszatámadásból a TF pontot is szerzett. Talán Bartal Gergely csapatának a legnehezebb a sorsolása, ők kedden este azzal a német Rostockkal találkoznak, amely 2:0-s vezetés után csak a döntő szettben tudta legyőzni a francia Tours gárdáját.

RÖPLABDA
Egyetemi Európa-bajnokság, Budapest
Férfiak
A-csoport: Testnevelési Egyetem–Nova Egyetem (portugál) 3:0 (25, 20, 19)
Nők
A–csoport: Testnevelési Egyetem–Ciprusi Egyetem 3:0 (12, 19, 19)
B-csoport: Corvinus–Wageningen (holland) 3: (15, 20, 18)

A magyar csapatok keddi programja (Csörsz utca)
Férfiak, csoportkör. Testnevelési Egyetem–Rostock (német) 19.00
Nők csoportkör. Corvinus–Tartu (észt) 9.00; Testnevelési Egyetem–Bergen (norvég) 16.30

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: hangulatos megnyitóval kezdődött a budapesti egyetemi Eb

Röplabda
2025.07.27. 20:24

Röplabda: Bartal Gergellyel nagy célokat tűzött ki a TFSE férficsapata

Röplabda
2025.07.26. 17:26

Röplabda: vasárnap kezdődik az egyetemi Eb Budapesten

Röplabda
2025.07.23. 13:27

Schmidt Ádám is részt vett a Testnevelési Egyetem diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2025.07.05. 12:58

A TF elnyerte a FISU Healthy Campus-program platinum minősítését

Egyéb egyéni
2025.06.20. 12:06

Jónyer Istvánról nevezték el a Testnevelési Egyetem ösztöndíjprogramját

Egyéb egyéni
2025.04.23. 15:05

Együttműködési megállapodást írt alá a csepeli kadétképző és a TE

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:40

Rangos nemzetközi elismerést kapott az idén százéves Testnevelési Főiskola

Egyéb egyéni
2025.03.01. 16:10
Ezek is érdekelhetik