Djokovics Alcarazt méltatta a Roland Garros-győzelme után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 11:54
Alcaraz a Garrost is megnyerte (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Carlos Alcaraz diadalmaskodott a férfiaknál a Roland Garroson, és ezzel ő lett a legfiatalabb játékos, aki mindhárom borításon nyert GS-tornát. A térdsérülése miatt visszalépő, a mai nappal korábbi világelsőnek számító Novak Djokovics gratulált a 21 éves spanyolnak.


„Gratulálok, Carlos! Grand Slam-győzelem minden borításon. Nagyszerű teljesítmény” – idézte a szerb legenda üzenetét az Eurosport.

Tenisz
2024.06.09. 14:45

Alcaraz felállt Zverev ellen a hátrányból, megnyerte első Garros-döntőjét

Az biztos volt, hogy új győztese lesz a salakpályás Grand Slam-tornának – négy óra húsz perc játék után kiderült: a 21 éves spanyol lett az.

Mint írtuk, Carlos Alcaraz a győzelmével feljött a második helyre a világranglistán, míg az élre az elődöntőben a spanyoltól vereséget szenvedő olasz Jannik Sinner állt. Novak Djokovics visszaesett a harmadik helyre, ráadásul térdsérülése miatt kihagyni kényszerül Wimbledont.

Alcaraz 2022-ben a US Openen nyert kemény pályán, aztán tavaly Wimbledonban győzött füvön, most pedig salakon is a csúcsra ért.

Tenisz
2024.06.10. 08:44

Először van olasz világelső a férfiaknál; Marozsán és Fucsovics gyakorlatilag olimpiai kvótás

Alcaraz vasárnapi győzelmével Djokovics a harmadik helyig esett vissza.

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nyerte a Grand Slam-győztesek csatáját Sanghajban

Tenisz
9 órája

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
10 órája

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik