Wimbledon: Udvardy Luca döntő szettes győzelemmel kezdett

Vágólapra másolva!
2022.07.03. 18:46
null
Udvardy a magyar juniorválogatottnak is tagja (Fotó: AFP)
Noha a felnőttek között már befejezték szereplésüket a mieink Wimbledonban, a juniorok között akad még magyar érdekeltség: a lányoknál egyesben induló 7. kiemelt Udvardy Luca döntő szettben legyőzte a selejtezőből érkező Daniela Pianit.

 

A másfél óráig tartó mérkőzésen a junior-világranglistán 19. helyen álló Udvardy 26 perc alatt nyerte meg az első játszmát 6:2-re, majd 33 perc alatt ugyanilyen arányban vesztette el a másodikat.

A harmadik szettben aztán hamar elhúzott 4:0-ra a 16 éves magyar lány, s miután ellenfelét még bréklabdához sem engedte, 31 perc alatt – megint csak 6:2-re – hozta a játszmát, és vele a mérkőzést is.

WIMBLEDON
JUNIOR LÁNYOK
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Udvardy Luca (7.)–Piani (brit) 6:2, 2:6, 6:2

Legfrissebb hírek

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Babos Tímea célja, hogy kijusson a vb-re

Tenisz
2025.07.15. 10:38

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
2025.07.13. 11:20

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
2025.07.13. 09:32

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
2025.07.12. 21:32

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
2025.07.12. 18:12
Ezek is érdekelhetik