Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 09:32
null
Sinner és Alcaraz ismét egymásnak feszül (Fotó: AFP)
Carlos Alcaraz az ötödik játékos lehet, aki egymás után háromszor diadalmaskodik Wimbledonban, valamint sorozatban hatodik Grand Slam-fináléjában maradhat veretlen, ha ismét felülmúlja Jannik Sinnert.

Ha csak fele olyan izgalmas lesz a wimbledoni férfidöntő vasárnap Jannik Sinner (ATP-1.) és Carlos Alcaraz (2.) között, mint amilyen a Roland Garroson volt, a teniszrajongóknak valószínűleg akkor is óriási élményben lesz részük. Az olasz világelső akkor kétjátszmás előnybe került, a negyedik szettben három meccslabdája is volt, mégis elbukta az öt és fél órán át tartó finálét – aligha szenvedhetett volna keserűbb vereséget. Az összecsapásnak külön pikantériát adott, hogy Alcaraz addig mind a négy, Sinner pedig mind a három Grand Slam-döntőjét megnyerte, így valamelyikük sorozatának mindenképpen meg kellett szakadnia. Alcaraz az open éra második játékosává vált, aki első öt GS-fináléját egyaránt megnyerte – e tekintetben csak a nyolcszoros wimbledoni bajnok, 20-szoros majorgyőztes Roger Federer jár előtte, aki az első hét GS-döntőjében nem talált legyőzőre. A spanyol időközben már 24 mérkőzésesre növelte győzelmi szériáját, amely a leghosszabb eddigi karrierjében.

Ez lesz a 13. találkozójuk ATP-tornán, érdekes módon Grand Slam-döntőben az idei Roland Garroson találkoztak először, ebben a minőségben tehát a lehető leghamarabb érkezik az újabb összecsapás. Alcaraz 8–4-re vezet, és a legutóbbi öt párharcukat ő nyerte meg, az olasz világelső 2023 októberében, a pekingi kemény pályás 500-as elődöntőjében múlta felül legutóbb Alcarazt. Ugyanakkor eddigi egyetlen füves borításon lezajlott meccsükön – 2022-ben Wimbledonban, a nyolcaddöntőben – Sinner győzött négy játszmában.

És nem felejthetjük el azt sem, hogy Sinner egymás után a negyedik Grand Slam-tornáján jutott be a fináléba, 23 évesen és 318 naposan ő az open éra legfiatalabb játékosa, aki ezt elérte – emellett a második legfiatalabb a négyszeres GS-bajnok amerikai Jim Courier után, aki mind a négy nagy tornán döntőig jutott. Sinnernek eddig a wimbledoni finálé hiányzott, a 2023-as elődöntő volt az itteni legjobbja.

Ha Alcaraz nyer, 2023 és 2024 után sorozatban harmadszor válik Wimbledon bajnokává – az open érában korábban négyen voltak, akik egymás után legalább háromszor nyerték meg az angol nyílt teniszbajnokságot: Björn Borg, Pete Sampras, Roger Federer és Novak Djokovics. Borgnak és Federernek volt egy ötös, Samprasnek és Djokovicsnak pedig egy négyes sorozata is.

Wimbledon

A 38 éves Novak Djokovics (ATP-6.) sorozatban harmadszor játszott Grand Slam-elődöntőt, de a finálét ismét nem érte el. A 24-szeres GS-győztes szerb a Flavio Cobolli (24.) elleni negyeddöntő során a második meccslabdánál elcsúszott, és kicsit meghúzta a bal combját, ez pedig hatással volt rá a Jannik Sinnerrel vívott elődöntőben. A harmadik szett előtt ápolási szünetet is kért, melyet rövid fellángolás követett ugyan, de kevesebb mint két óra alatt 6:3, 6:3, 6:4-re kikapott, és búcsúzott.

„Nem hiszem, hogy balszerencsés voltam. Egyszerűen a kor ezzel jár, egyre inkább elhasználódik a test. Bármennyire próbálok rá vigyázni, a valóság ismét szembejött, az elmúlt másfél évben olyannyira, mint még soha korábban. Nehéz elfogadnom, mert úgy érzem, amikor friss és fitt vagyok, még mindig képes vagyok jól játszani, és ezt be is bizonyítottam idén. De a három nyert szettig tartó, adott esetben ötjátszmás mérkőzések egyre inkább igénybe vesznek fizikailag. Minél tovább jutok egy tornán, a helyzet annál rosszabb. Ezek a srácok (utalva Sinnerre és Alcarazra – a szerk.) fiatalok, fittek, élesek, olyan, mintha félig lenne csak a tartály, amikor ellenük játszom. Így pedig nem nyerhetek. Ebből kell kihoznom a legtöbbet, ami maradt bennem” – értékelt őszintén a hétszeres wimbledoni bajnok Novak Djokovics a találkozót követően, ám azt is kiemelte, tervei szerint nem idén játszott utoljára a füves Grand Slamen.

Djokovics őszinte mondatai: „Ismét szembejött a valóság”

TENISZ
WIMBLEDON
14.00: női páros, döntő, Hszie Su-vej, Jelena Ostapenko (kínai, lett, 4.)–Veronyika Kugyermetova, Elise Mertens (orosz, belga, 8.) (Tv: Eurosport2)
17.00: férfi egyes, döntő, Carlos Alcaraz (spanyol, 2.)–Jannik Sinner (olasz, 1.) (Tv: Eurosport2) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Sinner–Alcaraz, férfi döntő

Tenisz
1 órája

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
6 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
20 órája

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
23 órája

Wimbledon: 89 év után brit siker férfi párosban

Tenisz
Tegnap, 16:24

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2025.07.11. 19:52

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
2025.07.11. 17:42

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30
Ezek is érdekelhetik