Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 21:32
null
Iga Swiatek (Fotó: Getty Images)
Iga Swiatek 1911 óta az első, aki a wimbledoni Grand Slam-tornán egyetlen gémet sem veszítve nyerte meg a női egyes döntőjét, a lengyel most az amerikai Amanda Anisimova ellen vitte véghez ezt a bravúrt. Swiateknek ez a hatodik egyéni diadala a GS-tornákon – 4 Roland Garros és 1 US Open után győzött Wimbledonban –, minden fináléját megnyerte eddig a négy legfontosabb viadalon. Reakciók a döntő után.

 

„Teljesen hihetetlen ez – mondta Iga Swiatek a meccs utáni értékelésében. – Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt. Tapasztalt játékosnak érzem magam, aki nyert már más GS-viadalokat, de erre akkor sem számítottam. A csapatom jobban hitt bennem, mint én magam, és szeretném megköszönni ezt a sikert az edzőmnek, aki idén csatlakozott hozzám. Mindenkinek megmutattuk, hogy jól együtt tudunk működni. És mindenkinek köszönöm, aki felejthetetlenné tette ezt a versenyt. Nincs még egy ilyen torna, mint ez. A centerpálya nagy nyomást rak rád, de idén igazán élveztem ezt, és élveztem a játékot is.”

„Gratulálok Amandának az elmúlt két hétért, nem számít, hogy ma mi történt, büszke lehet a teljesítményére, és remélem, még többször találkozunk itt a döntőben.”

Amanda Anisimova 28 ki nem kényszerített hibát ütött, öt kettős hibát adogatásnál, ami jól jelzi az amerikai nehézségeit.

„Hihetetlen két hét volt ez számomra, még úgy is, hogy a végére elfogytam. Bárcsak jobb játékot tudtam volna előadni!”

A BBC-nek értékelt John McEnroe, aki háromszor nyerte meg Wimbledonban a férfi egyest:

„Mindenki sokkban van. Senki sem várta, hogy Iga ilyen jól teniszezik majd ezen a borításon. Olyan valaki ellen játszott, aki teljesen lefagyott, és ezért nagyon sajnálom Anisimovát. Iga nagyon megérdemelte a győzelmet.”

Tenisz
2025.07.12. 18:12

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Egy óráig sem tartott a találkozó. 1911 óta először zárult 6:0, 6:0-s eredménnyel a női egyes döntője.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
3 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
14 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik