Wimbledon: Nadal elégedetlen a kiemelési rendszerrel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.25. 16:54
Rafael Nadal elégedetlen a wimbledoni teniszbajnokság különleges kiemelési rendszerével.

A spanyol világsztár kedden nyilatkozott kritikusan arról, hogy – az összes többi tornával ellentétben – a wimbledoni kiemelés nemcsak a világranglistás helyezéseken alapul, hanem figyelembe veszi a korábbi évek füves pályás eredményeit is.

„Ez az egyetlen verseny, amely nem követi a ranglistát. Ez az ő döntésük, és bár második kiemeltnek jobb lenni, mint harmadiknak, el kell fogadnom a helyzetet” – fogalmazott a 33 éves Nadal, aki június 10-én pályafutása során 12. alkalommal nyerte meg a Roland Garrost, összességében pedig a 18. Grand Slam-tornagyőzelmét aratta. Hozzátette, nem tartja jónak, hogy Wimbledon – ahol kétszer diadalmaskodott – az egyetlen torna, amely másféle kiemelési rendszerrel dolgozik.

A spanyol teniszező jelenleg második a világranglistán, ám a korábbi évek eredményeinek köszönhetően vélhetően a rangsorban harmadik svájci Roger Federer – Wimbledon nyolcszoros bajnoka – lesz a szerb Novak Djokovics mögött a második kiemelt.

Egy évvel ezelőtt a női mezőnyből kritizálták többen is a kiemelési rendszert, aminek köszönhetően a szülési szabadsága után visszatérő, később döntős Serena Williamset a világranglista 183. helyezettjeként is a 25. helyen emelték ki a szervezők.

Legfrissebb hírek

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
12 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
12 órája

Babos Tímea olimpiai bajnok társával továbbjutott vegyes párosban

Tenisz
14 órája

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Fucsovics két szettig felvette a versenyt Sheltonnal, de búcsúzott Wimbledontól

Tenisz
2025.07.05. 21:00

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik