Űrterápia – Morvai Katalin publicisztikája

Amikor a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok amerikai alpesi síző, Mikaela Shiffrin január 26-án Cortina d’Ampezzóban a lesikló világkupafutamon óriási sebességgel letért a pályáról és nekicsapódott a versenyzőket védeni hivatott biztonsági hálónak, biztosra vettem, ebben a szezonban nem látjuk már versenyezni. Ha valaha is egyáltalán. Végtére is minek. Mindent elért. (Olyan persze nincs, hogy mindent, mindig lehet eggyel több győzelme annak, aki erre van predesztinálva.) A világ valamennyi alpesi sízőjét figyelembe véve (igen, a férfiakat is!) övé az abszolút rekord, a legtöbb világkupa-győzelem. Tavaly márciusban jutott el a 87. vk-elsőségig, ekkor előzte meg a korábbi csúcstartó svéd Ingemar Stenmarkot. Az amerikai Time magazin 2023-ban a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta. Szóval, miért folytatná a versenyzést ebben a mérhetetlenül veszélyes sportágban?

Volt ideje mérlegelni abban a húsz, sóhajokkal és imádságokkal teli percben, ami eltelt, mire a mentőhelikopter végre elszállította az Olimpia delle Tofane hófedte meredek lejtőjéről a rendkívül ritkán bukó sportolót. Vélhetően végigfutott az agyán az is, hogy elég peches szériában vannak, hiszen alig néhány nap telt csak el azóta, hogy párja, a norvégok kiváló sízője is helikopteren hagyta el a wengeni versenypályát. Ő is egy rémes bukás után. Más kérdés, hogy mire Aleksander Aamodt Kilde felocsúdott Bernben, már ott is volt a kórházi ágya mellett az amerikai síző, hogy erőt öntsön belé. Most viszont hasonlóra nem lehetett számítani a cortinai ambulancián, hiszen javában kórházban volt Kilde is.

Persze ettől még nem maradt magára Shiffrin. S nemcsak azért, mert az édesanyja, ha teheti, minden versenyre elkíséri 29 éves lányát, hanem azért sem, mert támaszkodhatott az amerikai alpesi sízőket, azon belül is a konkrétan őt támogató csapatra is. Orvos, dietetikus, fiziotréner, pszichológus, edző és edzőpartner, technikus, videós és még ki tudja, ki mindenkiből áll a világ legkiválóbb sízőjének „sportcsaládja”. A közösségi oldalán sietett is megköszönni mindenkinek a támogatását, jókívánságait, emojijait, s jelezte, törése nincs, a térdszalagjai nem szakadtak, a többit pedig majd meglátja.

„Nagyon hálás vagyok, hogy nem rosszabb a helyzet, de pillanatnyilag meglehetős fájdalmaim vannak” – írta az Instagram-oldalán. S hogy senkinek se legyen kétsége (az ijesztő bukás láttán ki gondolta volna, hogy lehetne másként) hozzátette, a hétvége többi számában nem versenyez, és a következő vk-fordulót, Kronplatzot biztosan kihagyja. A csapatával majd mérlegelik a lehetőségeket attól függően, hogyan érzi magát a következő napokban.

Mindez tehát január 26-án történt. Érdekes, de volt valami rossz előérzete, a baleset előtti napi edzésről azt posztolta, hogy akadt néhány ijesztő pillanata a cortinai lesiklópályán…
Aki követte őt, láthatta az X-en, FB-n és/vagy Instán, ahogy két nap múlva már a barátjával foglalkozott. Kilde kórházi jelentését az összevarrt válláról, lábszáráról azzal a bejegyzéssel osztotta meg, hogy az „Én hősöm”, majd január 30-án már egy közös szelfihez azt írta, hogy élnek, gyógyulnak és nem panaszkodnak. A balesetet követő nyolcadik (!) napon pedig már azt látni, ahogy egy edzőteremben kis súlyokat emelget beszalagozott bal térddel, kis terpeszben, mezítláb. „Work in progress.”

Február 8-án nagy köszönetet mondott a személyi edzőjének, egy bizonyos Regannek és a teljes csapatának, nem kihagyva a szponzorokat és valamennyi követőjét. És egy másik posztot is kitett aznap: a CNN tévécsatornának adott interjúját. Ebben többek közt arról beszélt, hogy nem kellett hozzá egyikük sérülése sem, hogy eszükbe jusson, milyen veszélyes sportágat űznek, s hogy mindig tudatában voltak, hogy előfordulhat, olyan súlyos sérülést szenvednek, ami a sportpályafutásuk végét jelentheti, vagy rosszabb esetben életre szóló károsodással jár. De azzal zárta le a beszélgetésnek ezt a részét, hogy mindketten nagyon erősek mentálisan és mindkettőjük mellett jelentős orvosi, edzői stáb dolgozik azért, hogy ne történjen semmi baj. Vagy ha mégis, akkor mindent megtesznek a felépülésükért.
Egy nappal később pedig már azt láthattuk, hogy egy homokos tengerparton rehabilitálódik, „Imádom a homokot!” felkiáltással…

A síbaleset óta eltelt hetekben rendszeresen tájékoztatta követőit fizikai és lelki megerősödéséről, és február 24-én – majdnem egy hónappal a bukása után – már arról posztolt, hogy nagyon úgy fest, márciusban ott lesz Aréban, a világkupa-sorozat záró futamán.

A felépülés kulisszatitkait persze nem tudjuk. Az a néhány képkocka a tornatermi speciális edzésekről vagy a gyógymasszázsról épp csak ízelítő abból, ahogy a szakemberek által gondosan felépített rehabilitációval egy kiváló fizikai állapotban lévő élsportoló a 21. században milyen hamar juthat el a teljes gyógyulásig. Sőt: hogy újra topformában legyen, és akarjon versenyezni és győzni!
Így esett, hogy az amerikai síző hat héttel hatalmas bukása után odaállt a svédországi alpesi világkupa-viadal rajtjához, és két gyönyörűen „megsíelt”, sallangmentes, egyben brutál gyors műlesiklófutamával elérte a 97. világkupa-győzelmét, egyben megszerezte a szakági elsőségért járó kristálygömböt (ezt egyébként akkor is megkapta volna neki, ha egyetlen műlesiklóversenyen sem indul a bukását követően).

Mikaela Shiffrin felépülése tanulságos történet. Ráadásul messze túlmutat egy fantasztikus síelő szerencsés és gyors visszatérésén. Napjainkban az élsportolókat igazi tudományos háttércsapat segíti. Olyan összmunka ez, amely nélkül a mai világban a nemzetközi mezőnyben már nem lehet boldogulni. Tucatnyi különböző szakma legjobbjai lesik az érintettek szinte minden lépését. Edzés előtt, alatt és után. Hol van már az az időszak, amikor egy-egy válogatott sportoló mellett jó, ha volt az edzőn kívül egy többé-kevésbé elérhető keretorvos? Hol van már az az idő, amikor az orvosi támogatás kimerült abban, hogy a téli alapozás idején (mint nálunk, atlétáknál) kijött a fedett pályás csarnokba egy kéttagú orvosi csapat, hogy a fülünkből vett vérmintából erre-arra következtessen?

Emlékszem, TF-es koromban az edzőm, a magasugró Tihanyi Jóska maga kísért át a szomszédos Sportkórházba, hogy rávegyen egy vérvételre (hogy mit várt tőle, nem tudom, de kis híján elájultam), máskor a kézilabdaórán szerzett ujjtörésemmel már senki nem törődött. Ugyanott kaptam egy csúnya sínt, amiért mindenki vaskezűnek csúfolt, s amivel nem tudtam hetekig tornázni, úszni, ráadásul vissza sose forrt.

Na, persze a hetvenes éves végén a sportorvostudomány nagy csodákra még nem volt képes. A masszőrt hírből ismertük, a táplálkozási szakembert pedig még úgy se. Akkortájt a tréner volt a minden. All in one szakember. Egy kicsit pszichológus, egy kicsit pótszülő, egy kicsit sportorvos…

Ma az élsport olyan magaslatokba jutott, olyan sok pénz van benne, olyan kíméletlenül nagy a versengés, s olyan sok minden múlik egy-egy sportoló vagy együttes sikerén, hogy felzárkózott a háttércsapathoz egy tucatnyi szakember. Néhány éve olvastam Melissa Reddy labdarúgó-szakíró Higgyetek bennünk – Hogyan csinált bajnokcsapatot Jürgen Klopp a Liverpoolból című könyvét, abban részletesen leírja, hogy a menedzser milyen újításokat hozott 2015-ös megjelenése óta a klubban. Klopp ugyanis olyan szakembereket gyűjtött maga köré, akik a saját szakterületük legjobbjai voltak (dietetikus, fiziós, pszichológus), és akik segítségével tökéletesen professzionálissá vált a munka. A német edző egyik legnagyobb érdeme, hogy iránymutatásával nagyot javult játékosai erőnléte, állóképessége, taktikai érettsége, fegyelmezettsége. Ez a munka azt is hozta, hogyha valaki megsérült, az orvosi stáb pillanatok alatt „összedrótozta”.

Napjainkban a vörösöknél játszó Szoboszlai Dominik január 1-jei bajnokin elszenvedett combsérülésén és gyógyulásán keresztül nyomon követhettük valamelyest, hogy milyen az, amire első pillanatban rávágják, hogy hónapokig tarthat. Aztán hála az égnek, dehogy. Szoboszlai a megfelelő segítséggel gyorsan felépült. Igaz, két részletben – mert visszatérését követően újra pihentette őt Klopp – január 31-én már gólt lőtt, majd kihagyott néhány meccset, és az angol Ligakupa-finálét is február végén, de az Európa-liga nyolcaddöntőjében március 7-én újra betalált. S azóta is egészséges és jól játszik.
Ilyen a sport, ha ott van mögötte a tudomány.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!