Téli olimpia: Liu Shaolin Sándor döntős 1500 méteren!

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER (Budapest)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER (Budapest)
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 12:36
Liu Shaolin Sándor bejutott a döntőbe a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában a pjongcsangi téli olimpián.

A férfi 1500 méteres táv elődöntőjében az első kettő közé kellett kerülni az A-döntőhöz. A második futamban Shaolint kilökte az amerikai vetélytársa a táv közepén, és így csak a 6. helyen ért be. Ugyanakkor a versenybírók utólag az A-döntőbe juttatták a magyar versenyzőt. A továbbjuttatások miatt a döntőben összesen kilencen vesznek részt.

A harmadik futamban Liu Shaoang a 6. lett, de utólag szabálytalanság miatt kizárták.

„Talán kicsit túlizgultam a versenyt, lehet, azért, mert ez az első olimpiám – értékelt Liu Shaoang. – Elég sok mindent történt az elődöntős futamomban, nem mondanék semmit a kizárásom kapcsán. Ahogy lejöttem a jégről, rögtön a hibáimat vettem számba. Az 1500 nem a legjobb távom, bízom benne, hogy a következő versenynapokon megmutatom, mit tudok, mert ma ezt nem sikerült.”

Az A-döntőt 13.30 körül rendezik meg, a B-finálét 13.22-kor.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: kanadai dominancia a második montreali wt-viadalon

Téli sportok
Tegnap, 7:37

Rövid pályás gyorskorcsolya: váltóink a mezőny második felében a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.18. 07:26

Rövid pályás gyorskorcsolya: 11. lett a női váltó a világkupa második állomásán

Téli sportok
2025.10.17. 07:11

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Rövid pályás gyorskorcsolya: Eddig jó – Bánhidi Ákos a kvalifikációs rajtról

Téli sportok
2025.10.13. 13:28

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja 12. 1500 méteren

Egyéb egyéni
2025.10.13. 07:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a montreali wt-viadalon

Téli sportok
2025.10.12. 07:50
Ezek is érdekelhetik