NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.10.21. 16:32
null
A Nemzeti Sport értesülései szerint az angol harmadosztályban szereplő Stockport County tulajdonosi köre folytat egyeztetéseket a DVSC vezetőségével mint lehetséges új befektető, többségi tulajdonos.

 

Szeptemberben a Nemzeti Sport is beszámolt arról, hogy a debreceni önkormányzat segítséget nyújtott a DVSC labdarúgócsapatának a klub likviditási nehézségeinek megszüntetésében. Papp László, Debrecen polgármestere akkor arról számolt be, az okozott pénzügyi gondot a klubnál, hogy nem zárultak le a többségi tulajdonosi pozíciójával kapcsolatos tárgyalások.

Ez a helyzet azért állt elő, mert a DVSC-ben tavasszal kisebbségi tulajdonrészt vásároló spanyol befektető, a Five Eleven Capital az előzetes tervekkel ellentétben nem vásárolta meg a klub többségi tulajdonrészét az egyesület jelenlegi elnökétől, Ike Thierry Zaengeltől, így azóta ideiglenes igazgatótanács irányítja a klubot (amelynek a hónap végén lejár a mandátuma). Miközben továbbra is folynak az egyeztetések egy lehetséges, új, többségi tulajdonossal – mint az a polgármester szeptemberi bejelentéséből is kiderült.

Kedden több forrás, a csakfoci.hu, a haon.hu és az nb1.hu is arról írt, hogy angol befektető érdeklődik a DVSC iránt.

A Nemzeti Sport angol forrásból úgy értesült, hogy az angol harmadosztályban (League One) szereplő Stockport County FC tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt, és már voltak is Magyarországon tárgyalni a befektetői csoport képviselői. Megállapodásról még korai beszélni, de a hírek szerint az új befektető egy olyan új vezetéssel képzelné el a klub irányítását, amely nagyobb mozgástérrel rendelkezne a keret kialakításában, mint a mostani, amely a Five Eleven Capital kapcsolatrendszerére épül. Egyelőre azonban még folynak az egyeztetések. Egyelőre azonban még folynak az egyeztetések.

A DVSC-t többször kerestük az üggyel kapcsolatban, de a klub nem kíván kommentálni sajtóértesüléseket.

 

Legfrissebb hírek

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
7 órája

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
8 órája

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
10 órája

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
10 órája

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:17

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:03

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07
Ezek is érdekelhetik