Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

A HÉT FORDÍTÁSA. A Chargers és az Eagles legyőzése után újabb bravúr felé masítozott a New York Giants Denverben, ahol három negyed után fantasztikusan védekezve 19–0-ra vezetett. A záró játékrészben a Denver Broncos első touchdownjára is jött válasz, így még öt és fél perccel a vége előtt is 26–8 volt az állás a vendégek javára. Utána azonban elszabadultak a „denveri musztángok”, Bo Nix vezérletével három és fél perc alatt három TD-t szerezve fordítottak. Bár 37 másodperccel a vége előtt még Jaxson Dart futott touchdownjával a Giants visszaszerezte a vezetést (de Jude McAtamney rúgó a meccsen másodszor is elhibázta a jutalomrúgást, ami miatt egyszer sikertelen kétpontossal is próbálkozott a Giants, azaz 3 könnyű pont maradt a meccsben a vendégeknél), a hátralévő idő elég volt Nixéknek arra, hogy mezőnygólkísérletig jussanak, és Wil Lutz 33–32-re megnyerte a meccset a 33 évesen elhunyt Demaryius Thomas emléke előtt tisztelgő Broncosnak. A New York-i védelem széteséséhez hasonlót még nem látott a liga, az utolsó öt támadását ponttal záró Broncos ugyanis az első csapat, amely három negyedben szerzett 0 pont után 33-at ért el az utolsó 15 percben.
A HÉT CSOPORTRANGADÓJA. A Dallas 44–22-re legyőzte a Washingtont az NFC Keleti csoportjának vasárnapi rangadóján. Dak Prescott továbbra is kiválóan játszik, sorozatban a negyedik meccsét hozta le legalább három passzolt touchdownnal és minimum 120-as passzindexszel – a védelmet minősíti, hogy ebből a négy meccsből csak kettőt nyert meg a Cowboys. A Washington ellen a harmadik NFL-idényét taposó Brandon Aubrey az ötödik 60 yardnál is hosszabb mezőnygólját értékesítette, tovább növelve ligarekordját. A legutóbbi négy mérkőzéséből a harmadikat elvesztő Commanders a vereség mellett az irányítója miatt is izgulhat, Jayden Daniels ugyanis megsérült, és ha hetekre kidől, a Kansas City, a Seattle és a Detroit ellen nem sok esélye lesz a fővárosi csapatnak.
A HÉT VISSZATÉRÉSE. A Tennessee Mike Vrabel irányításával az első hat idényből négyszer bejutott a rájátszásba, a 2019-es idényben főcsoportdöntőt játszott. Két gyengébb szezont követően tavaly januárban távozott, s azóta most tért vissza először ellenfélként a Titans stadionjába. Bár egy negyed után 10–3-ra még a Tennessee vezetett, a New England végül 31–13-ra győzött, és Vrabel az ötödik győzelmét érte el a Patriots vezetőedzőjeként – ehhez hét mérkőzés kellett neki, a Titans a Vrabel távozása óta eltelt másfél év (azaz 24 meccs) alatt jutott négy sikerig. És a Patriots a győzelmével megelőzte az AFC Keleti csoportjának élén a pihenőhetét töltő Buffalót, ráadásul története során először nyert meg három hét alatt három idegenbeli mérkőzést, ami még a Patriotsot hat bajnoki címhez segítő Tom Brady, Bill Belichick páros közös időszakában sem sikerült (bár abban a két évtizedben csupán háromszor jött ki úgy a sorsolás, hogy egyáltalán lehetőség nyíljon rá).
A HÉT IRÁNYÍTÓJA. A New England fordítása során a két touchdownpasszt kiosztó Drake Maye megdöntötte Tom Brady egyik klubrekordját: a csapat másodéves irányítója 23 passzkísérletéből 21-et elkaptak a csapattársai, ami 91.3%-os hatékonyságot jelent, jobbat, mint amire Brady valaha képes volt a New England játékosaként. Még nagyon hosszú az út Brady többi, ennél sokkal fontosabb rekordja felé, de valahol el kellett kezdeni.
A HÉT TRÜKKÖS JÁTÉKA. A Kansas City 31–0-ra elintézte a csoportrivális Las Vegast, Patrick Mahomes a negyedik negyedben már nem is játszott. Addig viszont remekelt, három touchdownpasszt is jegyzett, ebből kettőt a tavalyi súlyos sérülése, illetve hatmeccses eltiltása után visszatérő Rashee Rice kapott el. Az első két TD között ráadásul volt egy trükkös játéka is, 4. és egynél eljátszotta a Chiefs, hogy be akarja ugratni az egyik védőt, hátha büntetés jár érte és ingyen első kísérlethez jut a csapata. Csakhogy a Raiders védői fegyelmezettek voltak, ezért Mahomes jól hallhatóan elkiáltotta magát: „Ez, b…meg, sosem sikerül!” A vegasi védők talán már úgy voltak vele, hogy megússzák, mire Mahomes mégis elindította a játékot, és a Chiefs megszerezte a támadás folytatásához szükséges egy yardot.
A HÉT VESZTES JÁTÉKOSA. Egy hete írtunk róla, hogy Tua Tagovailoa, a Miami irányítója a Chargers elleni vereség után a játékosok értekezletéről késő játékosokat hibáztatta, és ez a nyilatkozata nagy felháborodást keltett, mert korábban ő is hajlamos volt rá, hogy félvállról vegye ezeket a találkozókat. A héten, ahogy az ilyenkor mindig lenni szokott, sajtótájékoztatón kért bocsánatot, de ezzel nem értek véget a kellemetlenségek. A Cleveland ellen ugyanúgy háromszor adta el a labdát, ahogy egy héttel korábban, le is cserélték, a Miami pedig reménytelen játékkal 31–6-ra kikapott attól a Brownstól, amely az elmúlt két évben csupán másodszor nyert legalább 25 pontos különbséggel.
A HÉT ÚJONCA. A Miami védelme a második félidőben csak 66 yardot engedélyezett a Clevelandnek, de addigra már nem volt sok remény, 17–6-ra vezetett a Browns, amely Tyson Campbell interception-visszahordása mellett további három touchdownt szerzett, mindhármat újonc futója, Quinshon Judkins révén. Az esős-szeles clevelandi időben ez a teljesítmény döntőnek bizonyult.
A HÉT VESZTES CSAPATA. Továbbra is nyeretlen a New York Jets, amely reménytelen támadójátékkal 13–6-os vereséget szenvedett el otthon a Carolinától – egymás után két meccset bukott el úgy a csapat, hogy csak 13 pontot jegyzett az ellenfele. Aaron Glenn az idén először lecserélte Justin Fieldset, de a helyére beálló Tyrod Taylor sem hozott megoldást, kétszer eladta a labdát – Glenn előtt senki sem kezdett 0–7-tel a Jets élén. Kit sikerül legyőzni, ha a Carolina ellen sem ment hazai pályán? Esély lesz még, az eddig legfeljebb két meccset megnyerő csapatok közül a Cleveland, a Miami (éppen a Jets ellen szerezte egyetlen sikerét), a Baltimore és a New Orleans is a hátralévő ellenfelek közé tartozik – bár a Ravens november végére minden bizonnyal összeszedi magát.
A HÉT BÚCSÚJA. Vasárnap véget ért az NFL európai kalandjának első szakasza, amely során egy dublini és három londoni mérkőzést rendeztek meg. A harmadik angliai összecsapáson a Los Angeles Rams Matthew Stafford öt TD-passzának is köszönhetően simán legyőzte a Jacksonville Jaguarst, és a közösségi oldalára a The Beatles Abbey Road lemezének borítóját idézve tette ki a végeredményt.
A Rams tulajdonosa, Stan Kroenke egyben a Premier League-ben szereplő Arsenal tulajdonosa is, a londoni siker után az összetartozást is jelezte egy közös posztban az Arsenal Fulham elleni győzelmével. (Maradva az európai focis vonalon, a Rams touchdownjai után Konata Mumpfield és Davante Adams is Cristiano Ronaldo gólörömét utánozta.)
Európában most két hét szünet következik, aztán november 9-én Colts–Falcons meccs lesz Berlinben, egy héttel később pedig Dolphins–Commanders Madridban.
A HÉT TRAGÉDIÁJA. Beszámoltunk róla, hogy a hét végén elhunyt a Tampa Bay korábbi futója, Doug Martin. Azóta kiderült néhány részlet a halál körülményeiről. A mentális problémával küzdő, 36 éves Martint szombat hajnalban őrizetbe vették, miután betört az egyik szomszédjához. Az oaklandi rendőrség jelentése szerint rövid dulakodást követően vitték a helyi fogdába, ahol eszméletét vesztette, s a kórházba szállítást követően hunyt el. A halál okát nem hozták még nyilvánosságra.
NFL
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Csütörtök
Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers 33–31
Vasárnap délután és kora este
Jacksonville Jaguars–Los Angeles Rams 7–35 – Londonban
Chicago Bears–New Orleans Saints 26–14
Cleveland Browns–Miami Dolphins 31–6
Tennessee Titans–New England Patriots 13–31
Kansas City Chiefs–Las Vegas Raiders 31–0
Minnesota Vikings–Philadelphia Eagles 22–28
New York Jets–Carolina Panthers 6–13
Vasárnap késő este
Denver Broncos–New York Giants 33–32
Los Angeles Chargers–Indianapolis Colts 24–38
Dallas Cowboys–Washington Commanders 44–22
Arizona Cardinals–Green Bay Packers 23–27
San Francisco 49ers–Atlanta Falcons 20–10
Hétfő
Detroit Lions–Tampa Bay Buccaneers 24–9
Seattle Seahawks–Houston Texans 27–19
Szabadnapos: Baltimore Ravens, Buffalo Bills
A 8. FORDULÓ MŰSORA
Péntek
2.15: Los Angeles Chargers–Minnesota Vikings (Tv: Arena4)
Vasárnap
18.00: Atlanta Falcons–Miami Dolphins
18.00: Cincinnati Bengals–New York Jets
18.00: New England Patriots–Cleveland Browns
18.00: Philadelphia Eagles–New York Giants (Tv: Arena4)
18.00: Carolina Panthers–Buffalo Bills
18.00: Baltimore Ravens–Chicago Bears
18.00: Houston Texans–San Francisco 49ers
21.05: New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
21.25: Denver Broncos–Dallas Cowboys (Tv: Arena4)
21.25: Indianapolis Colts–Tennessee Titans
Hétfő
1.20: Pittsburgh Steelers–Green Bay Packers (Tv: Arena4)
Kedd
1.15: Kansas City Chiefs–Washington Commanders (Tv: Arena4)
Szabadnapos: Arizona Cardinals, Detroit Lions, Jacksonville Jaguars, Las Vegas Raiders, Los Angeles Rams, Seattle Seahawks
AFC Kelet | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. New England Patriots | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 181–133 | +48 |
2. Buffalo Bills | 4 – 2 – 0 | 0.667 | 167–137 | +30 |
3. Miami Dolphins | 1 – 6 – 0 | 0.143 | 140–205 | –65 |
4. New York Jets | 0 – 7 – 0 | 0.000 | 129–183 | –54 |
AFC Észak | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. Pittsburgh Steelers | 4 – 2 – 0 | 0.667 | 150–140 | +10 |
2. Cincinnati Bengals | 3 – 4 – 0 | 0.429 | 136–214 | –78 |
3. Cleveland Browns | 2 – 5 – 0 | 0.286 | 113–152 | –39 |
4. Baltimore Ravens | 1 – 5 – 0 | 0.167 | 144–194 | –50 |
AFC Dél | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. Indianapolis Colts | 6 – 1 – 0 | 0.857 | 232–139 | +93 |
2. Jacksonville Jaguars | 4 – 3 – 0 | 0.571 | 146–155 | –9 |
3. Houston Texans | 2 – 4 – 0 | 0.333 | 127–88 | +39 |
4. Tennessee Titans | 1 – 6 – 0 | 0.143 | 96–192 | –96 |
AFC Nyugat | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. Denver Broncos | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 163–127 | +36 |
2. Los Angeles Chargers | 4 – 3 – 0 | 0.571 | 151–163 | –12 |
3. Kansas City Chiefs | 4 – 3 – 0 | 0.571 | 186–124 | +62 |
4. Las Vegas Raiders | 2 – 5 – 0 | 0.286 | 103–180 | –77 |
NFC Kelet | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. Philadelphia Eagles | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 170–165 | +5 |
2. Dallas Cowboys | 3 – 3 – 1 | 0.500 | 222–206 | +16 |
3. Washington Commanders | 3 – 4 – 0 | 0.429 | 180–170 | +10 |
4. New York Giants | 2 – 5 – 0 | 0.286 | 153–177 | –24 |
NFC Észak | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. Green Bay Packers | 4 – 1 – 1 | 0.750 | 158–125 | +33 |
2. Detroit Lions | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 215–151 | +64 |
3. Chicago Bears | 4 – 2 – 0 | 0.667 | 152–155 | –3 |
4. Minnesota Vikings | 3 – 3 – 0 | 0.500 | 145–125 | +20 |
NFC Dél | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. Tampa Bay Buccaneers | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 174–175 | –1 |
2. Carolina Panthers | 4 – 3 – 0 | 0.571 | 145–152 | –7 |
3. Atlanta Falcons | 3 – 3 – 0 | 0.500 | 110–120 | –10 |
4. New Orleans Saints | 1 – 6 – 0 | 0.143 | 125–186 | –61 |
NFC Nyugat | Gy-V-D | % | SZ–K | PK |
1. San Francisco 49ers | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 145–138 | +7 |
2. Seattle Seahawks | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 193–136 | +57 |
3. Los Angeles Rams | 5 – 2 – 0 | 0.714 | 174–117 | +57 |
4. Arizona Cardinals | 2 – 5 – 0 | 0.286 | 153–154 | –1 |
AFC | Gy-V-D |
1. Indianapolis Colts | 6 – 1 – 0 |
2. New England Patriots | 5 – 2 – 0 |
3. Denver Broncos | 5 – 2 – 0 |
4. Pittsburgh Steelers | 4 – 2 – 0 |
5. Buffalo Bills | 4 – 2 – 0 |
6. Los Angeles Chargers | 4 – 3 – 0 |
7. Jacksonville Jaguars | 4 – 3 – 0 |
8. Kansas City Chiefs | 4 – 3 – 0 |
9. Cincinnati Bengals | 3 – 4 – 0 |
10. Houston Texans | 2 – 4 – 0 |
11. Las Vegas Raiders | 2 – 5 – 0 |
12. Cleveland Browns | 2 – 5 – 0 |
13. Baltimore Ravens | 1 – 5 – 0 |
14. Miami Dolphins | 1 – 6 – 0 |
15. Tennessee Titans | 1 – 6 – 0 |
16. New York Jets | 0 – 7 – 0 |
NFC | Gy-V-D |
1. Green Bay Packers | 4 – 1 – 1 |
2. San Francisco 49ers | 5 – 2 – 0 |
3. Philadelphia Eagles | 5 – 2 – 0 |
4. Tampa Bay Buccaneers | 5 – 2 – 0 |
5. Detroit Lions | 5 – 2 – 0 |
6. Seattle Seahawks | 5 – 2 – 0 |
7. Los Angeles Rams | 5 – 2 – 0 |
8. Chicago Bears | 4 – 2 – 0 |
9. Carolina Panthers | 4 – 3 – 0 |
10. Dallas Cowboys | 3 – 3 – 0 |
11. Atlanta Falcons | 3 – 3 – 0 |
12. Minnesota Vikings | 3 – 3 – 1 |
13. Washington Commanders | 3 – 4 – 0 |
14. Arizona Cardinals | 2 – 5 – 0 |
15. New York Giants | 2 – 5 – 0 |
16. New Orleans Saints | 1 – 6 – 0 |