Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.10.21. 15:18
null
Három világbajnoki éremmel zárta az idényt a magyar triatlon-utánpótlás.

Az évad korábbi versenyeihez, sikereihez méltó módon, három éremmel zárta a magyar utánpótlás az Ausztráliában megrendezett világbajnokságot. A Wollongongban megtartott viadalon az U23-asok kezdtek, a kategóriában Kropkó Márton második, Márta pedig harmadik lett. Remeklésük nem volt meglepetés, hiszen mindketten az egyes rajtszámmal vágtak neki a megméretésnek, azaz a korosztályuk ranglistáján az első helyen álltak a kezdés előtt.

A mezőnyben Kovács Gyula a 20., Dobi Gergely a 33. helyen zárt, míg a címvédőként induló, idén hosszú ideig sérüléssel bajlódó Horváth Karol nem fejezte be a versenyt.

A junioroknál – csakúgy, mint egy éve – Szalai Fanni vb-ezüstérmet szerzett, Szobácsi Laura 14. lett, Holba Zsombor nagy hajrá után hatodikként zárt, Trungel-Nagy Zalán viszont a kerékpárprobléma miatt kiesett.

Szalai Fanni Forrás: World Triathlon 

„A Kropkó testvérek egyes rajtszáma természetesen jó előjel volt, de ez sosem garancia arra, hogy a vége dobogós helyezés lesz – mondja a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője, Pocsai Balázs. – Nagyon örülök, hogy ez alapján a várakozások bejöttek, hibátlan, taktikus versenyzéssel értek oda mindketten, mindent megtettek ezért a sikerért. Karol a sérülése miatt csak néhány versenyen tudott indulni a vébé előtt, a futásnál már érezte, hogy nem százszázalékos a lába, ettől függetlenül biztató produkciót mutatott ilyen előzményekkel. Gyuszának és Gergőnek talán nem úgy alakult az egyéni szám, mint ahogyan tervezte, de nekik sem kell csalódottnak lenniük. A junioroknál Fanni ezüstérme érdekes, hiszen közvetlenül utána érződött, hogy picit csalódott, azóta viszont biztos vagyok benne, hogy nagyobb az öröm benne. A két legfőbb riválisa a várakozással ellentétben leszakadt, a kerékpározás során azonban szerintem túl sok energiát égetett el, a futása emiatt kevésbé sikerült jól; hozzá kell tenni, hogy viharos időjárási körülményekkel is meg kellett küzdeni, természetesen hatalmas eredmény az újabb világbajnoki ezüstérem. Laura elérte a célt, vagyis a top tizenötöt, és a két juniorfiú is jó formában várta a kezdést, Zalánnak balszerencséje volt, egy felrepülő bója tönkretette a váltóját, míg Zsombi hatalmas futással ért be hatodikként. Ha pedig balszerencse, a váltónak is kijutott belőle, Kropkó Marcinak utolsó emberként a neoprém levételével gyűlt meg a baja, így sok időt veszített, emiatt lett hatodik a négyes.”

A magyar utánpótlás tehát idén is bizonyította, mennyire erős.

(Kiemelt képünkön: Kropkó Márton Forrás: World Triathlon)

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Neu Gábor cselgáncstréneré a szeptemberi díj

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
1 órája

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
9 órája

Ökölvívás: újabb négy magyar negyeddöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:26

Strandröpi: sportágtörténeti negyedik hely a lányoktól az U21-es vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 13:15
Ezek is érdekelhetik