Sílövészet: a nőknél is a norvégok nyerték a váltót Hochfilzenben

Vágólapra másolva!
2011.12.11. 18:50
Címkék
A nők váltóversenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata az ausztriai Hochfilzenben. A győzelmet a Horn, Ringen, Solemdal, Berger összeállítású norvég csapat szerezte meg a franciák és az oroszok előtt.
Az északi hölgyek remek futóteljesítményüknek köszönhetően nyerték meg az első idei váltóversenyt, mert ugyan a lövészetek során büntetőkört nem kellett futniuk – igaz Elise Ringen ennek a határán járt –, de így is tíz póttöltényt fel kellett használniuk, szemben a második franciákkal, akik összesen háromszor rontottak (mindháromszor ugyanaz a versenyző, Anais Bescond, a másik három hibátlan maradt), így is 13 másodperccel kikaptak a norvégoktól.


Az oroszok fél, a negyedik lengyelek másfél perccel kaptak ki, a többi ellenfél pedig két percen kívülre szorult, köztük az egyik favoritnak tartott németek, akik büntetőkör nélkül is csak a hatodik helyen értek célba.


Az oroszok fél, a negyedik lengyelek másfél perccel kaptak ki, a többi ellenfél pedig két percen kívülre szorult, köztük az egyik favoritnak tartott németek, akik büntetőkör nélkül is csak a hatodik helyen értek célba.

SÍLÖVŐ-VK, HOCHFILZEN (AUSZTRIA)
NŐI 4x6 KM-ES VÁLTÓ
1. Norvégia 1:07:13.3 (0+10)
2. Franciaország +13.6 (0+3)
3. Oroszország +29.4 (0+6)

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
42 perce

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
44 perce

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
48 perce

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
57 perce

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
58 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
1 órája

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
1 órája

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik