Sífutás: Dario Cologna sprintversenyt nyert, a nőknél norvég siker

Vágólapra másolva!
2011.12.18. 12:41
Címkék
Női és férfi szabad stílusú sprintversennyel folytatódott a sífutók világkupa-sorozata, a szlovéniai Roglában. A győzelmet előbbieknél a norvég Maiken Caspersen Falla, utóbbiaknál pedig a svájci Dario Cologna szerezte meg.
A hölgyeknél bejutott a fináléba a múlt hétvégi davosi verseny győztese, az amerikai Kikkan Randall, aki azonban nem sokkal a rajt után elesett, és még a botja is eltört. Így az orosz Koroszteleva állt az élre, de a pálya hosszú emelkedőjén hárman is megelőzték, köztük a davosi bronzérmes Falla, aki a célegyenesben az élre is állt, s végül megtartotta előnyét a torinói olimpiai bajnok, kanadai Chandra Crawford előtt, míg a harmadik a svéd Ida Ingemarsdotter lett. A férfiaknál négy norvég is bejutott a fináléba, rajtuk kívül oda csak az orosz Nyikolaj Morilov és az összetett világkupában címvédő Cologna tudott bekerülni. Azonban a döntőt éppen az utóbbi kettő dominálta, s a hajrában egymás között döntötték el az első és a második hely sorsát, végül Cologna három tizedmásodperccel előbb ért a célba.
SÍFUTÓ-VK, ROGLA (SZLOVÉNIA)
FÉRFI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Dario Cologna (svájci) 2:27.7
2. Nyikolaj Morilov (orosz) +0.3
3. Anders Glöersen (norvég) +1.3
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Petter Northug (norvég) 600 pont
2. Dario Cologna (svájci) 508
3. Maurica Magnificat (francia) 266
NŐI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Maiken Caspersen Falla (norvég) +2:15.8
2. Chandra Crawford (kanadai) +0.4
3. Ida Ingemarsdotter (svéd) +1.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marit Björgen (norvég) 582 pont
2. Vibeke Skofterud (norvég) 479
3. Therese Johaug (norvég) 471
SÍFUTÓ-VK, ROGLA (SZLOVÉNIA)
FÉRFI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Dario Cologna (svájci) 2:27.7
2. Nyikolaj Morilov (orosz) +0.3
3. Anders Glöersen (norvég) +1.3
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Petter Northug (norvég) 600 pont
2. Dario Cologna (svájci) 508
3. Maurica Magnificat (francia) 266
NŐI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Maiken Caspersen Falla (norvég) +2:15.8
2. Chandra Crawford (kanadai) +0.4
3. Ida Ingemarsdotter (svéd) +1.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marit Björgen (norvég) 582 pont
2. Vibeke Skofterud (norvég) 479
3. Therese Johaug (norvég) 471

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

Mégiscsak visszatérhet Bilbaóba a spanyol válogatott hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
38 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
39 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
1 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik