Gyorskorcsolya: Kína legsikeresebb téli olimpikonját kizárták a válogatottból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.05. 06:39
Címkék
Kizárták a kínai válogatottból az utóbbi időben italozás miatt többször botrányba keveredett, 26 éves, négyszeres olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó nőt, Vang Menget – derül ki pénteki kínai médiajelentésekből.

Vang Menget fegyelemsértő magatartása miatt eltiltották a nemzetközi versenyeken való részvételtől – áll a kínai sport főhivatal közleményében. Az indoklás szerint viselkedése ártott a sportról alkotott képnek. Vangot már július 24-én felfüggesztették.

Az eset – szemben a korábban közöltekkel – nem Jünnan tartományban, hanem Csingtao városban, az edzőtáborban történt. Vang itt került szóváltásba csapatvezetőjével, aki bírálta, amiért késő éjszaka, részegen tért vissza öt másik csapattársával. A vita Vang Csun-luval dulakodásba torkollott, majd a történteket követően a sportoló szállásán a berendezésnek esett. Sebeit mindkét kezén tíz öltéssel varrták össze – jelentette a Hszinhua hírügynökség.

Az edzőtáborban jelenlévő egyik férfi gyorskorcsolyázót, Liu Hszian-vejt ugyancsak kizárták a válogatottból, mivel szerepe volt a verekedéssé fajuló vita szításában. A sportvezetés döntése értelmében a másik négy érintett gyorskorcsolyázó folytathatja a felkészülését a válogatottban.

A nem kizárt csapattagok többsége – köztük Vang közeli barátnője, Csou Jang – azonban saját akaratából úgy határozott, hogy nem vesz részt tovább a válogatott munkájában, mivel igazságtalannak tartja, hogy a csapatvezetőt nem vonták felelősségre.

Vangot a történtekről szóló összeállításban lobbanékony alkatnak írják le, aki 2007-ben egyszer már hat hónapra kikerült a válogatottból, miután bírálta edzőjének taktikáját az Ázsiai Téli Játékokon. Idén júniusban egy éjszakai randalírozás ismét ráirányította – elsősorban az online – közvélemény figyelmét.

A kilenc éves korától gyorskorcsolyázó Vang Meng Kína legsikeresebb téli olimpiai sportolója, a vancouveri játékokon három aranyérmet szerzett, 2006-ban Torinóból egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot vitt haza. 2010-ben az év női sportolójának választották. A csapatvezető Vang Csun-lu mögött ugyancsak sikeres rövid pályás gyorskorcsolyázói karrier áll: háromszoros világbajnok, és 2002-ben egy olimpiai bronzot is szerzett.

Legfrissebb hírek

KS-ajánló: „Benned a létra” – Kárpáti Zoltán kiállítása

Képes Sport
10 perce

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
11 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
24 perce

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
26 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
35 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
40 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
50 perce
Ezek is érdekelhetik