Téli olimpia: Havelange és még hat tag hiányzik, először 95-en szavaznak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.06. 11:31
Címkék
A kedden jelzetthez képest végül is eggyel kevesebb, 95 NOB-tag szavaz az első körben szerdán, a 2018-as téli ötkarikás játékok kijelölésekor.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság dél-afrikai ülésén 17 óra után derül ki, hogy München, a franciaországi Annecy és a dél-koreai Pjongcsang közül melyik város rendezheti meg a hét év múlva esedékes téli játékokat.

A szavazásra jogosultak – köztük Schmitt Pál köztársasági elnök – addig voksolnak, amíg az egyik jelölt meg nem szerzi a szükséges többséget. Ez az első körben 48 szavazatot jelent, míg a másodikban, amelyben az első forduló harmadik helyezettje már nem vesz részt, egyértelmű a helyzet: a nagyobb támogatottságot szerző jelölt lehet majd a házigazda.

Hét tag, Naval Fajszal Fahd Abdulaziz szaúdi herceg, a guineai Ibrahim Diallo, az amerikai James Easton, a brazil Joao Havelange, az indiai Raja Randhir Singh, az egyiptomi Munir Szabet és Tamin bin Hamad al-Taniet katari herceg nincs ott Durbanben.

Nem szavaz mellettük Jacques Rogge NOB-elnök, valamint a három érintett országból érkezett hat NOB-tag, a német Thomas Bach és Claudia Bokel, a francia Jean-Claude Killy és Guy Drut, illetve a dél-koreai Li Kun Hi és Mun Dae Szun. Tartózkodik a voksolástól a svájci Denis Oswald, a Nemzetközi Evezősszövetség elnöke is – ezt a szándékát már tavaly novemberben közölte –, mert az általa vezetett szervezet szoros partneri viszonyban áll a Samsung céggel, a pjongcsangi pályázat egyik legerősebb pénzügyi támogatójával.

Ha sor kerül második fordulóra is, akkor abban már az első körben kiesett országból érkezett tagok is szavazhatnak.

A szerdai program 8.45-kor München prezentációjával kezdődött meg, 10.25-től Annecy mutatkozott be, 12.10 után pedig Pjongcsang teszi meg ugyanezt.

A titkos szavazásra 15.35 órakor kerül sor, a győztes város nevét Jacques Rogge, a NOB elnöke jelenti be a 17 órakor kezdődő hivatalos ceremónián, várhatóan 17.22 körül.

A pályázók közül Annecy először adhatna otthont olimpiának, Franciaországban korábban három helyszínen, Chamonix-ban (1924), Grenoble-ban (1968) és Albertville-ben (1992) volt téli olimpia, Párizs 1900-ban és 1924-ben volt házigazdája nyári olimpiának. A németek 1936-ban Berlinben nyári, Garmisch-Partenkirchenben téli olimpiát rendeztek, 1972-ben pedig München volt a helyszíne a nyári seregszemlének. A Koreai Köztársaság eddig egyszer, 1988-ban, Szöulban adott otthont nyári olimpiának.

Legfrissebb hírek

KS-ajánló: „Benned a létra” – Kárpáti Zoltán kiállítása

Képes Sport
8 perce

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
8 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
22 perce

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
24 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
32 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
38 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
47 perce
Ezek is érdekelhetik