Sífutás: 41 évesen elhunyt a finnek naganói olimpiai bajnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.05. 17:02
Címkék
Kedden holtan találták otthonában, az északnyugat-finnországi Kokkolában Mika Myllylä olimpiai bajnok sífutót.

A helyi rendőrség nem árult el részleteket a halál okáról, mindössze annyit jelentett be, hogy nem bűncselekmény áldozata lett az 1998-as naganói téli játékokon 30 km-en győztes, 41 éves finn sportember.

Myllylä olimpiai bajnoki címe mellett egy ezüst- és négy bronzérmet szerzett a téli játékokon, a világbajnokságokon pedig négyszer állhatott a dobogó legfelső fokára. 2001-ben egyike volt azoknak a finn sífutóknak, akik a vb-n megbuktak a doppingvizsgálaton, tavaly februárban pedig bevallotta, hogy rendszeresen használt EPO-t a pályafutása alatt.

Legfrissebb hírek

KS-ajánló: „Benned a létra” – Kárpáti Zoltán kiállítása

Képes Sport
6 perce

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
6 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
20 perce

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
22 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
30 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
36 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
45 perce
Ezek is érdekelhetik