Alpesi sí: Hermann Maier bejelentette a visszavonulását

Vágólapra másolva!
2009.10.13. 14:58
Címkék
Hivatalosan is bejelentette a visszavonulását Hermann Maier, az osztrák alpesi sí egyik legnagyobb alakja.

 

Az utolsó sajtótájékoztató versenyzőként: Hermann Maier 13 év után visszavonul (Fotó: Action Images)
Az utolsó sajtótájékoztató versenyzőként: Hermann Maier 13 év után visszavonul (Fotó: Action Images)

 

A kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok „Herminátor" a sérüléseivel indokolta a döntést.

„Rövid gondolkodás után úgy határoztam, hogy be kell fejeznem a pályafutásomat. Mindig is az egészségem volt a legfontosabb, és most ez motiválta a döntést" – mondta a 13 éves karrierje után visszavonuló Maier.

„Az elmúlt hetekben teljes erőbedobással edzettem, jó volt a fizikai állapotom, de úgy gondoltam, hogy még egy szezon már nincs bennem. Kisgyerekként álmodni sem mertem volna arról, hogy ennyi csodálatos élménnyel ajándékoz meg majd a sport. Fantasztikus sikereket arattam, és nem hittem volna, hogy ennyire nehéz a búcsú" – mondta a sajtótájékoztatóján a könnyeivel küszködő klasszis.

Maier négyszer nyert összetett világkupaaranyat, és összesen 54 vk-futamon diadalmaskodott, amivel a sportág történetének legsikeresebb osztrák versenyzője lett – az örökranglistán is csak a 86-szor első svéd Ingemar Stenmark előzi meg.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
4 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
4 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik