ALAPVONAL. A soproni torna jóvoltából egyébként ki tudja, hányszor került elő az 1984-es kubai selejtező – bennem talán mindenkinél összehasonlíthatatlanul többször. Pályafutásom talán legkeserűbb emléke, s a legtanulságosabb is. Megtanulhattam, szembesülhettem vele, hogy a nagypolitika (van kicsi, ahol a hatalom diktál?) egy tollvonással semmivé teheti, amit az ember, esetünkben a sportolók felépítenek. Mert ugyebár hiába vívta ki Killik László csapata a Los Angeles-i részvételt, az esztelen bojkott jóvoltából nem utazhatott.

A világbajnokság előtt kérdőjelezték meg a szövetségi kapitány képességeit 1934-ben.

ALAPVONAL.Tudom, többnyire az eredmények elmaradása hozza nálunk a váltást, ám úgy vélem, az edző személyisége se lenne, lehetne mellékes. Mert nem mindig az a rossz szakember, akivel éppen nem megy a csapatnak. Ugyanakkor nem elvárható, hogy számon kérjem a klubokon, hogy nem figyelnek arra, van-e kisugárzása, erős karaktere az edzőnek, hiszen ezt a szerződtetésüknél se nagyon vizsgálják, ha figyelnek rá egyáltalán.

A Városi Színház gáláján és Szarvason is jobbak voltak az olasz vívók 1934-ben.

ALAPVONAL. Lassan eljutottam oda, hogy még hollywoodi sikerfilmet is forgatni lehetne az epizódokból, tudom, ez sportlap, de hát hősöm, a most 80 éves Száll Antal, amellett, hogy nem csupán mesteredző, hanem mester edző, azt is átadta a tanítványainak, amit mostanság nem divat mutogatni.

Kilencven éve diadalmas 0:0 a Műjégen: döntetlen a kanadai jégkorongozók ellen.

NS-VÉLEMÉNY. Remek fickó ez a Szalai Attila, a többit meglátjuk – a pályán.

ALAPVONAL. Az nem érv, hogy a lányoknál jobban senki sem akarta a sikert, hiszen erre csak ez lehet a válasz: még szép. Megjegyzendő, hogy a kapitányok közül egyikük sem mondta, hogy miben hibázott. Ha úgy érzik, hogy semmiben, lelkük rajta, ők tudják, ők a kinevezettek. Miközben a csapat legjobb vízilabdázója (értsd: tényleg tud vízilabdázni, a szó klasszikus értelmében), Keszthelyi Rita így beszélt: »Nagyobb felelősséget kell vállalnunk…!«

NS-VÉLEMÉNY. A produkció miatt. Amit nem meg-, hanem elmagyarázni kell.

NS-VÉLEMÉNY. A kívülállóknak nem kéne most okoskodniuk, hallgatni illik...

A korszakos vívómester mindkét kezében arany volt.

ALAPVONAL. Mit hoz a jövő, nem tudhatom, de akármi is lesz, a futballisták kiszolgáltatottsága tovább nő. Leginkább a terhelés miatt, hiszen senkit sem érdekel az íróasztalok mögött, hogy az emberi szervezetnek korlátai lehetnek. Még azt sem mondom, hogy a pénz a legfontosabb, pontosabban csak annyiban, hogy fajsúlyos jelenlét nélkül egy klub sem tervezhet növekvő bevételt – fogalmazok árnyaltan.

Kellett a pénz, így már januárban hivatalos meccset játszott a futballválogatott 1934-ben.

ALAPVONAL. Nincs ellenemre, hogy hasonlóan összegezhessünk 2024 végén is. Tudom, hat évtized alatt sokat változott a világ, meg minek örökké a múltat bolygatni. Bolygatni nem is kell, de egyáltalán nem árt tudni, mi volt.

Esze, lelke, centruma volt mindegyik csapatának, a pálya minden pontján önmaga.

Brazília ötször nyert eddig világbajnokságot, Zagallo mind az ötben szerepet vállalt.

NS-VÉLEMÉNY. Ami nálam érzelmi kérdés (büszkeség), az a játékokon küzdő honfitársaimnak egzisztenciális is.

ALAPVONAL. A Nemzeti Sport a névmagyarosítás mellett volt, a Sporthírlap ellene. Így aztán – Dénes Tamás futballtörténész plasztikus példáját idézve – amikor a válogatott 1931. április 12-én a Hungária úton Európa-kupa-mérkőzésen 6:2-re legyőzte Svájcot, a Nemzeti Sport összeállítása ez volt: Huba – Dudás, Mándi – Laky, Kompóti, Lázár – Táncos, Avar, Kalmár, Vörös, P. Szabó. Ugyanez a Sporthírlapban: Huber – Dudás, Mandl – Laky, Kléber, Lázár – Táncos, Auer, Kalmár, Spitz, P. Szabó.

ALAPVONAL. A futballba általa szerettem bele, de nagy ajándék volt az is, hogy mint „ismert fagazdálkodási szakember” a Hárosi Falemezművekben leszabatott nekem egy gombfocipályának megfelelő méretű, aminoplaszttal, tehát műanyaggal borított darabot – ő fényezett furnérnak hívta.

„Csak az maradhat fiatal, akinek nem csupán vannak szép emlékei, hanem őrzi is őket. Féltve.”