Obama elvesztette a hokidöntős fogadást, küldte a söröket – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 14:06
null
Barack Obama és Stephen Harper (forrás: ctvnews.ca)
Stephen Harper kanadai miniszterelnök címére nemrég pakkot hozott a posta. A csomagban jó kis söröcskék voltak, merthogy az amerikai elnök elvesztett egy fogadást.

A két ország vezetője két fogadást is kötött. Az egyiket a női hokidöntőre, a másikat a férfi elődöntőre. Nyilván azért, mert mindkettőben Kanada mérkőzött az Egyesült Államokkal. Obama nagy bánatára mindkét meccsen a kanadaiak nyertek.

Ennek több mint két hete, de már eljött az idő, hogy Obama megadja a tartozását. Harper miniszterelnök múlt héten már megpendítette egy rádióinterjúban, hogy még nem kapta meg a nyereményét.

„Még nem kaptam meg… de meg kell mondanom, hogy Obama elnök nagyon rendes. Már vesztett néhány fogadást ellenem, és eddig mindig megadta.”

Mostanra azonban már ott a sör a washingtoni kanadai nagykövetségen, ahonnan nyilván tovább is küldik.

Az elnöki hivatal a twitteren üzent a kanadai miniszterelnöknek.

„Szomjas barátaink, megkaptátok már a sört? Nem szeretnénk, ha Harper miniszterelnök azt hinné, hogy nem küldtük el.”

A nagykövetség válasza nem is késett:

„IGEN! Köszönjük! Az elnök söre épen és egészségesen megérkezett… mostanra. :)”

Ezeket a söröket fogja kortyolgatni Stephen Harper (forrás: Twitter)
Ezeket a söröket fogja kortyolgatni Stephen Harper (forrás: Twitter)

Ezután a kanadai miniszterelnök is bejelentkezett, méghozzá Dél-Koreából.

„Örülök, hogy Barack Obama elküldte a sörömet! A sörök épek és egészségesek…”

Obama egy-egy rekesz fehér házi Honey Ale és Honey Porter sört küldött. A sör receptjét bárki megtalálja a Fehér ház blogján, és maga is elkészítheti.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Szilágyi Áron újabb címvédése 2.90-es nyereményszorzóval fogadható

Párizs 2024
2024.07.26. 13:09

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Eb 2024: a magyar fogadók szerint Ronaldo a legesélyesebb a gólkirályi címre

Foci Eb 2024
2024.06.28. 13:36

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01
Ezek is érdekelhetik