Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 11:43
null
Gombos Norbert egy idei Davis-kupa-mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Sokan megosztották a közösségi médiában azt a rövid videót, amelynek főszereplője Gombos Norbert: a korábban top 100-as, Szlovákiában az év játékosának megválasztott teniszező a múlt heti madridi challengertornán, az elődöntő elvesztése után felment a lelátóra, hogy „elbeszélgessen” az őt játék közben többször megzavaró nézőkkel.

„Most boldogok?! – kiabálta Gombos Norbert.Tönkreteszik a játékot?! Folyamatosan zavarják a mérkőzést?! Engem nem érdekel, hogy mire fogadtak! Nem érdekel!!!”

Az esetről többek között a Talking Tennis portál is beszámolt, úgy fogalmazva, hogy „a fogadás sötét fellegei végig ott tornyosultak a Madrid Challenger felett”, és a balhé a Gombos–Kamil Majchrzak elődöntőben pattant ki.

A lelátón nem volt tömeg, így aztán különösen feltűnő volt annak a néhány embernek az adogatásokat megzavaró fütyülése, akik – vélhetően az eredmény befolyásolásának szándékával, írja a portál – a döntő játszma vége felé kettős hibába hergelték az egyre feszültebb Gombost, aki nemcsak azt a játékot, hanem hamarosan a mérkőzést is elvesztette (6:7, 6:3, 6:7).

A beszámoló szerint mindkét teniszező edzője figyelmeztette a székbírót, hogy hallgattassa el a lelátón hangoskodókat, de ez hatástalan maradt; ez volt Gombos kifakadásának közvetlen előzménye.

Teniszmérkőzéseken gyakoriak az összpontosítást és csendet igénylő játékhelyzetek, éppen ezért a játékosok gyakran célpontjai „fogadási célzatú lelátói eredménybefolyásolási tevékenységnek”; ennek tilalmára ezen a versenyen is felirat figyelmeztette a nézőket, ám Gombos reakciója egyértelművé teszi: a probléma egykönnyen nem leküzdhető.

 

Legfrissebb hírek

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
11 órája

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik