Alonso ideges lett, földhöz vágta a 6000 eurós kamerát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 15:39
null
Alonso a szálloda előtt kezdte lökdösni a fotóst (Forrás: facebook.com/LaGazzettaDelloSport)
Egy fotós, Yordi Martín azt állítja, Fernando Alonso, a Ferrari pilótája mérgében összetörte 6000 eurós fényképezőgépét, miközben ő megpróbálta lencsevégre kapni a szállodájába modell barátnője, Dasa Kapuzstyina oldalán visszatérő spanyolt.

A hétvégi Spanyol Nagydíjra készülő Alonsóra lesben váró paprazzo rendőrségi feljelentése során azt mondta, mikor Alonso meglátta, hogy le akarja fényképezni, ideges lett, és erősen lökdösni kezdte.

Állítólag szemtanúja is volt az esetnek, ahogy a spanyol pilóta a fotósra támad, majd a földhöz vágja a fényképezőgépét. „Remélhetőleg tanul az esetből, és a jövőben nagyobb tisztelettel bánik a sajtómunkásokkal. Ő lenne gyermekek millióinak példaképe? Még csak nem is provokáltam” – idézi a La Repubblica fotóst, aki a Twitteren is üzent az újságírókkal köztudottan hűvös viszonyt ápoló Alonsónak.

A Ferrari tagadja az első számú pilótáját ért vádakat.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
12 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik