Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

Hiába vette át a vezetést az időmérő előtt a remek formában versenyző Max Verstappen, hatalmas tűzijátékra lehetett számítani a villanyfénybe boruló Szingapúrban, hiszen az utolsó szabadedzésen kevesebb mint egy tizedmásodperc választotta el az elsőt az ötödiktől.
A vb-éllovas Oscar Piastri mindössze 17 ezreddel maradt el a hétvégére új első szárnyat kapó címvédőtől, akit további 32 ezred hátránnyal követett a pénteken még autót törő George Russell, illetve további 4 századra az azonos időt jegyző Andrea Kimi Antonelli és Lando Norris, így érdekes volt látni, miként alakul közöttük a sorrend, illetve hogy valaki más képes lesz-e beleszólni a csatába.
A Williamsben és a Racing Bullsban is benne volt a meglepetés esélye, mint ahogyan a Ferrariban is, merthogy Lewis Hamilton már mutatott be „tökéletes” kört a Marina-öbölben, miközben Charles Leclerc is eléggé kedveli az utcai pályákat.
Az első szakaszban több meglepő név is feltűnt a lista élén, a versenyzők szinte végig a pályán köröztek, így folyamatosan javultak a köridők. Egy ponton Isack Hadjar, majd Andrea Kimi Antonelli vezetett, míg végül Hamilton jelentkezett be az első helyre a Ferrari volánja mögött.
A hétszeres világbajnok mögött az utolsó pillanatokban javító Russell, Norris, Verstappen, valamint Antonelli alkotta az első ötöst, majd Hadjar, Piastri, Leclerc, Oliver Bearman és a sokáig kieső helyen álló Cunoda Juki tette teljessé a top 10-et. Továbbjutott még Carlos Sainz Jr., a pénteken és szombaton is autót törő Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso, továbbá Alexander Albon.
Kiesett: Gabriel Bortoleto, Lance Stroll, Franco Colapinto, Esteban Ocon, valamint Pierre Gasly, aki alatt a végén adta meg magát az Alpine, amivel sárga zászlós időszakot is előidézett, mialatt többen is mért körön voltak még. Ez okozott is némi fennakadást, hiszen amellett, hogy el kellett távolítani a bukótérből Gasly autóját, több pilóta gyors körét is ellenőrizni kellett, ám a versenyirányítás a kvalifikáció utánra tolta át a vizsgálódást.
A gyanú árnyékába Bortoleto, Hülkenberg, Cunoda, Russell és Stroll került, közülük utóbbi kettőt már a kvalifikáció során felmentették.
A csúszással induló második szakaszban két meglepő név is a kiesők között szerepelt az utolsó gyors körök előtt: a gyors körén a falat is eltaláló Leclerc a 13. helyen állt, míg a körét pályaszélesítés miatt elvesztő Antonellinek még mért köre sem volt. Aztán előbbi a hatodik, utóbbi a harmadik helyen zárt.
A leggyorsabbnak Russell bizonyult, aki csupán egy századdal előzte meg Verstappent, míg a másik Mercedes hátránya 87 ezred volt. A negyedik-ötödik helyet Norris, Piastri sorrendben a McLaren kettőse, majd a Ferrari párosa, aztán Hadjar, Alonso és Bearman tette teljessé a továbbjutók sorát.
Kiesett: Hülkenberg, Albon, Sainz, Lawson és Cunoda.
A harmadik szakaszban Russell azonnal bejelentkezett a pole pozícióra, méghozzá egy meglepően erős körrel. Ráadásul úgy előzte meg 175 ezreddel Verstappent, hogy eltalálta a falat a gyors körén. Harmadikként Piastri érkezett, majd Antonelli és Norris tette teljessé az első ötöst, míg a Ferrari kettőse a hatodik-hetedik helyről várta a folytatást.
A végjáték már nem hozott nagy kavarodást: Russell a pilótatársak többségével ellentétben még tovább tudott faragni az idején, és 1:29.158-as körrel szerezte meg az idei második pole pozícióját. A mercedeses mögött Verstappen érkezett 182 ezred lemaradással, majd Piastri, Antonelli és Norris zárta az első ötöst.
A Scuderia maradt a hatodik-hetedik pozícióban, majd Hadjar, Bearman, Alonso, valamint Hülkenberg egészítette ki a top 10-et.
Folytatás vasárnap 14 órakor a versennyel.
FRISSÍTÉS: a Williams autóit utólag kizárták az időmérőről, miután a hátsó szárnyak nem teljesen feleltek meg az előírásoknak. Sainz és Albon a 19-20. helyről lesz kénytelen rajtolni a futamon.
SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| 1. | George Russell | brit | Mercedes | 1:29.158 | átlag: 198.941 km/ó |
| 2. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 1:29.340 | 0.182 |
| 3. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:29.524 | 0.366 |
| 4. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:29.537 | 0.379 |
| 5. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:29.586 | 0.428 |
| 6. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:29.688 | 0.53 |
| 7. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:29.784 | 0.626 |
| 8. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1:29.846 | 0.688 |
| 9. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:29.868 | 0.71 |
| 10. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:29.955 | 0.797 |
| 11. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 1:30.141 | |
| 12. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:30.202 | |
| 13. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:30.235 | |
| 14. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1:30.320 | |
| 15. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 1:30.353 | |
| 16. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1:30.820 | |
| 17. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:30.949 | |
| 18. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault | 1:30.982 | |
| 19. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:30.989 | |
| 20. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1:31.261 | |
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| 1. SZAKASZ | 2. SZAKASZ | ||||
| 1. | Hamilton | 1:29.765 | 1. | Russell | 1:29.562 |
| 2. | Russell | 1:29.928 | 2. | Verstappen | 1:29.572 |
| 3. | Norris | 1:29.932 | 3. | Antonelli | 1:29.649 |
| 4. | Verstappen | 1:30.028 | 4. | Norris | 1:29.809 |
| 5. | Antonelli | 1:30.036 | 5. | Piastri | 1:29.813 |
| 6. | Hadjar | 1:30.214 | 6. | Leclerc | 1:29.914 |
| 7. | Piastri | 1:30.313 | 7. | Hamilton | 1:29.936 |
| 8. | Leclerc | 1:30.370 | 8. | Hadjar | 1:30.016 |
| 9. | Bearman | 1:30.420 | 9. | Alonso | 1:30.054 |
| 10. | Cunoda | 1:30.574 | 10. | Bearman | 1:30.076 |
| 11. | Sainz | 1:30.640 | 11. | Hülkenberg | 1:30.141 |
| 12. | Lawson | 1:30.681 | 12. | Albon | 1:30.202 |
| 13. | Hülkenberg | 1:30.715 | 13. | Sainz | 1:30.235 |
| 14. | Alonso | 1:30.745 | 14. | Lawson | 1:30.320 |
| 15. | Albon | 1:30.775 | 15. | Cunoda | 1:30.353 |
| 16. | Bortoleto | 1:30.820 | |||
| 17. | Stroll | 1:30.949 | |||
| 18. | Colapinto | 1:30.982 | |||
| 19. | Ocon | 1:30.989 | |||
| 20. | Gasly | 1:31.261 | |||
| 16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ | |
| OKTÓBER 3., PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Alonso 1:31.116 |
| 2. szabadedzés | 1. Piastri 1:30.714 |
| OKTÓBER 4., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 1. Verstappen 1:30.148 |
| Időmérő | 1. Russell 1:29.158 |
| OKTÓBER 5., VASÁRNAP | |
| A verseny (62 kör, 306.28 km) rajtja | 14.00 |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Amerikai Nagydíj, Austin | október 19., 21.00 |
| Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros | október 26., 21.00 |
| Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo | november 9., 18.00 |








