„Ízekre szedik a mögötte védekezőt, és ő csak nézi” – élesen kritizálta a Pool sztárját Wayne Rooney

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.06. 16:36
Wayne Rooney (Fotó: Getty Images)
Komoly kritikával illette a Liverpool FC legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah hozzáállását Wayne Rooney, az Everton és a Manchester United volt csatára. A 39 éves, egykori 120-szoros angol válogatott labdarúgó a BBC-n futó elemzőműsorában állította pellengérre az egyiptomit, akinek leginkább a munkamorálját kifogásolta.

Aligha állítunk valótlant, ha azt mondjuk: gödörbe került az elmúlt szezon angol bajnoka, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató Liverpool FC. A „vörösök” az utóbbi időben példátlan módon egymás után kétszer kaptak ki a Premier League-ben – a Crystal Palace és a Chelsea is a hosszabbításban szerzett góllal győzte le őket Londonban –, s közben a Bajnokok Ligájában is vereséget szenvedtek a Galatasaray vendégeként.

A vesszőfutás nyomán természetesen előkerültek a bűnbakok is, az egyik lehetséges „áldozat” a csapat szupersztárja, Mohamed Szalah, akit a BBC-n futó The Wayne Rooney Show-ban maga a műsor névadója kritizált élesen, kiemelve, hogy a Chelsea ellen Estevao győztes góljában komoly szerepet játszott az egyiptomi tétlensége.

„Tudjuk, hogy nem mindig megy vissza, és nem védekezik annyit, de a Chelsea elleni meccsen a mögötte játszó jobbhátvédet ízekre szedték, és ő csak nézte – mondta Rooney. – Nem megy hátra, nem segít be a védekezésbe, a csapat vezéreinek, például Virgil van Dijknak oda kellene mennie hozzá, és rászólni, hogy segítsen.”

Chelsea v Liverpool - Premier League
Mohamed Szalah arckifejezésén is látszik: eddig ez nem az ő idénye (Fotó: Getty Images)

„Szalah kissé elveszettnek tűnik nekem. Amikor jól megy a játék, gólokat rúgsz, meccseket nyersz, akkor a csapat elbírja, hogy nem védekezel, de annak alapján, ami a múlt héten történt, megkérdőjelezhető a munkamorálja” – folytatta a 39 éves egykori gólvágó, finoman utalva arra is, hogy Szalahnak hét bajnoki mérkőzésen mindössze két gól és két gólpassz jött össze, ami az ő mércéjével mérve kevésnek számít.

A volt Manchester United és Everton-klaszis szerint van rá megoldás, hogy az egyiptomi újra hatékony tagja legyen a csapatnak, és a védekezés se szenvedjen csorbát.

„Nem az mondom, hogy ki kell hagyni a csapatból. Tedd középre, hozd ki Wirtzet a szélre, máris megvan ott a munkamorál, belül pedig érvényesülhet Szalah zsenialitása és gólérzékenysége. A legjobb menedzserek látják ezt és változtatnak. Ugyanez volt nálunk a Unitednél, ahol Cristiano Ronaldo sem volt hajlandó visszazárni, így Fergie (Sir Alex Ferguson – a szerk.) középre vezényelte, így egyből meglett a csapat egyensúlya, és a melót is elvégeztük” – jelentette ki Rooney.

 

Legfrissebb hírek

Három gól, három pont – az Everton elleni győzelmével már dobogós a Tottenham

Angol labdarúgás
2 órája

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
4 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
14 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:04

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:27

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06
Ezek is érdekelhetik