Balotelli a csapatot szereti, a várost nem

Vágólapra másolva!
2011.08.17. 12:11
null
Balotelli különvéleménye (forrás: dailymail.co.uk)
Címkék
Mario Balotelli különc legény, ezt most is megmutatta. Történt ugyanis, hogy a nemrégiben Anglia-szerte dúló zavargások Manchester városának üzleteiben is komoly károkat okoztak, és többek között ezért is vettek föl a Manchester City játékosai egy „szeretem Manchestert”-feliratú pólót.

A pólót Balotelli is felvette, de sajátos módon a városnév után odaírta, hogy „City". Ezzel legalább világossá tette, hogy egyáltalán nem csípi Manchestert. Ennek különben már korábban is tanújelét adta, hiszen néhány riportban így nyilatkozott:

„Nem vagyok boldog Manchesterben, nem tetszik a város.”

„Minden szuper, az edző is, a csapattársak is, de a város nincs az ínyemre.”

„Hogy hiányzik-e Milánó? Nem. Az otthonom, Brescia hiányzik, de nagyon.”

Végül is az őszinteség még sohasem ártott meg senkinek, Mario sem szereti a képmutatást. Lehet, hogy van is valami igazsága, hiszen ki mondaná, hogy Manchester gyönyörű város, amikor Olaszország tobzódik a kisebb-nagyobb ékszerdobozokban. Igaz, van valami, amit megtanulhatna az angoloktól. Nevezetesen a tapintatot...
Legfrissebb hírek

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
3 perce

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
22 perce

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
41 perce

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
7 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
7 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik