Óriási lehetőség kapujához érkezett az ETO FC, ugyanis ha a rájátszásban túllép az osztrák Rapidon, akkor a Konferencialiga főtáblájára kerül. Régen volt már, hogy a győri csapat kijutott a nemzetközi porondra: tizenegy évvel ezelőtt a Horváth Ferenc edzette együttes a Göteborggal mérkőzött, s hazai pályán kikapott 3–0-ra, majd idegenben 1–0-ra nyert s elbúcsúzott – a legutóbbi kupakaland, sok-sok hányattatás és anyagi nehézség után most a Borbély Balázs vezette ETO próbál csodát tenni. A csapat az utóbbi évadban remekül szerepel, s nem véletlen, hogy jogot szerzett a nemzetközi kupaindulásra.
Aki Pápa felől közelíti meg az ETO stadionját, s ráfordul az Ipar utcára, az egy labdát formázó hatalmas hirdetőoszloppal találja magát szemben, amely immár nem csupán az Audi ETO KC női kézilabdacsapatát dicsőíti, hanem az egyik szegletén már ott virít az ETO FC felirat is. Az együttes a tavalyi NB I-es visszatérés után a nemrégiben induló bajnokságban is remekül szerepel: az előző fordulóban idegenben 7–2-re verte meg az MTK-t. Nyilván a siker, no meg a „sógoroktól” érkező bécsi Rapid is újra futball-lázat varázsolt Győrbe, a klubtól kapott információ szerint nyolcezer nézőre számítanak, mert sajnos, egyelőre több focirajongót nem is engedhetnének be a stadion állapota miatt. A szerencsések talán még a mérkőzést megelőző órákban is belépőre lelhetnek a stadion pénztárainál, de erre van a legkevesebb esély.
A csütörtök este 19 órakor kezdődő ETO–Rapid Konferencialiga-mérkőzést szokás szerint sajtótájékoztató vezette be, előbb a bécsiek vezetőedzője, a korábban a Ferencvárosnál dogozó Peter Ströger és a magyar válogatott labdarúgója, Bolla Bendegúz válaszolt az újságírók kérdéseire, ám apró közjáték előzte meg a tájékoztatót. Sokan azt hitték, sőt talán a vezetőedző is utalt rá, hogy a válogatott jobbhátvéd lesz a tolmács, ám a futballista nevetve megjegyezte, angolról szívesen fordít magyarra, mert bár a német nyelvvel sincs rossz viszonyban, de azért még van mit tanulnia, így aztán a szintén magyar, korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgó, Szántó
Tamás sietett a szakember és az újságírók segítségére. A 29 éves korábbi futballista tizenöt esztendeje tartozik a Rapid kötelékébe, előbb labdarúgóként, majd egy súlyos sérülés után a menedzsment tagjaként szolgálja a klubot.
Az osztrák felvezetés után Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője és a csapatkapitány, Paul Anton beszélt a kupameccsel kapcsolatos reményeiről. Arra a kérdésre, mi kell ahhoz, hogy az együttes megismételje az MTK ellen nyújtott játékot, a román légiós megjegyezte, mivel minden meccs más, ezért nehéz jóslásokba bocsátkozni, egyvalami azonban biztos, mégpedig az, hogy „…győzni akarunk, és természetesen tudjuk nehéz, szinte képtelenség ugyanúgy futballozni, mint az MTK ellen, de az a lendület, az az elszántság, ami azon a meccsen a csapatot jellemezte, eredményre vezethet az Rapiddal szemben is.”
A csapatkapitány után a vezetőedző, Borbély Balázs vette át a szót, és elmondta, különös érzések kavarognak benne az MTK elleni diadal után. Azt a találkozót – bár nehéz – el kell felejteni, vagyis inkább el kell raktározni az emlékezetben, és csakis a Rapid elleni meccsre kell koncentrálni. Hozzátette, maximum két-három változást tervez, mert alkalmazkodni kíván a bécsiek taktikájához. A győriek szakvezetője megjegyezte, nemcsak Peter Strögernek vannak barátai és kapcsolatai a Ferencvárosnál, hanem neki is a Lajtán túl, ezért aztán tökéletesen ismeri az osztrák szakember futballról alkotott elképzeléseit – de minden rafinéria ellenére különösebben meglepő húzásokra nem számít a kollégájától.
„Ismerjük Peter Stöger felfogását – magyarázta Borbély Balázs. – Annyit talán elmondhatok, hogy igazodni kívánunk az ellenfél játékához, mert mindenképpen olyan eredményt szeretnénk elérni csütörtökön, amely reményt jelenthet a bécsi visszavágóra. Természetesen, mint ahogy eddig is, számítunk lelkes szurkolóinkra, és hisszük, hogy mint régen oly gyakran, most is mindvégig a csapat mögött állnak, mert az ilyen kiélezett meccseken rendkívül sokat jelent a támogatás.”
Az ETO vezetőedzője még elmondta azt is, hogy a keret valamennyi tagjára számíthat, nincs eltiltott, apróbb sérüléseket kellett gyógyítani az elmúlt napokban, de összességében mindegyik futballista pályára léphet, nincs tehát akadálya annak, hogy emlékezetes maradjon a csütörtök esti kupamérkőzés.
Debrecenből kapott segítséget Peter Stöger |
![]() Amióta távozott a Ferencvárostól, most először jár Magyarországon Peter Stöger. Az 59 éves osztrák szakember a Rapid Wien vezetőedzőjeként érkezett Győrbe, s készíti fel csapatát az ETO FC elleni rájátszásra. A vezetőedző a mérkőzés előtti napon tartott sajtótájékoztatón lapunk kérdésére elmondta, hogy amióta a Ferencvárossal szakított, azóta is tökéletesen tisztában van a mai magyar futball és a klubok helyzetével, ugyanis a Fradinál töltött időszak után két segítőjével is jó kapcsolatban maradt, s tőlük rendszeresen informálódott nemcsak a Ferencváros, hanem a magyar bajnokság helyzetéről is. |
Miniinterjú Bolla Bendegúzzal, a Rapid 28-szoros magyar válogatott játékosával |
![]() – Vélhetően az utazás nem sokat vett ki a csapatból. – Szerdán érkeztek, gondolom látta már az ETO-stadiont: mit szól a beteg gyep látványához? – Mit gondol, a csütörtök esti teljesítménye, amelyre nyilván Marco Rossi szövetségi kapitány is kíváncsi lesz, befolyásolhatja-e kerettagságát a válogatottban? |
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), 1. MÉRKŐZÉS
18.00: Rosenborg (norvég)–Mainz (német)
19.00: ETO FC–Rapid Wien (osztrák) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.00: Häcken (svéd)–CFR Cluj (romániai)
19.00: Hamrun (máltai)–RFS (lett)
19.00: Wolfsberg (osztrák)–Omonia Nicosia (ciprusi)
19.45: Istanbul Basaksehir (török)–Universitatea Craiova (román)
20.00: Anderlecht (belga)–AEK Athén (görög)
20.00: Breidablik (izlandi)–Virtus (San Marinó-i)
20.00: Celje (szlovén)–Ostrava (cseh)
20.00: Drita (koszovói)–Differdange (luxemburgi)
20.00: Levszki Szófia (bolgár)–AZ (holland)
20.00: Nyeman Grodno (fehérorosz)–Rayo Vallecano (spanyol)
20.00: Ljubljana (szlovén)–Noah (örmény)
20.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Servette (svájci)
20.00: Sparta Praha (cseh)–Riga (lett)
20.00: Strasbourg (francia)–Bröndby (dán)
20.00: Zsitomir Polisszja (ukrán)–Fiorentina (olasz)
20.15: Jagiellonia (lengyel)–Dinamo Tirana (albán)
20.15: Lausanne (svájci)–Besiktas (török)
20.45: Shelbourne (ír)–Linfield (északír)
21.00: Crystal Palace (angol)–Fredrikstad (norvég)
21.00: Hibernian (skót)–Legia Warszawa (lengyel)
21.00: Raków (lengyel)–Arda (bolgár)
21.00: Santa Clara (portugál)–Shamrock Rovers (ír)