A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 23:05
null
A Bodö/Glimt kiütötte a Sturm Grazot az odavágón (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában a Bodö/Glimt kiütötte a Sturm Grazot, míg a Basel a Köbenhavnnal, a Celtic a Kajrat Almatival, a Fenerbahce pedig a Benficával játszott döntetlent az odavágón.

Basel–Köbenhavn 1–1

Aktívan kezdte a mérkőzést a dán együttessel hetedszer meccselő Basel (eddigi mérleg: egy győzelem, egy döntetlen, négy vereség), az ellenfél kapusának, Dominik Kotarskinak két esetben is komolyabb védést kellett bemutatnia az elején. Szűk negyedóra után viszont már vezettek a hazaiak, miután Rodrigo Huescas fellökte Albian Ajetit a tizenhatoson belül, Xherdan Shaqiri pedig a bal alsóba lőtt a büntetőből. Hiába játszott jobban az első félidőben a svájci bajnok, a szünet előtti pillanatokban egyenlített a Köbenhavn, Marwin Hitz kapus elszámította magát a beadásnál, Gabriel Pereira pedig közelről a kapuba fejelt.

A második játékrészben óvatosabbak voltak a csapatok, érződött, hogy egyikük sem annyira szomorú az iksz miatt. A hajrá elején aztán emberhátrányba kerültek a bázeliek Jonas Adjetey második sárga lapja miatt, ám erre nem fáztak rá, mert öt perccel később Andreas Cornelius gólját les miatt nem adták meg. A Köbenhavn először játszott döntetlent svájci csapattal – eddig négy győzelem és egy vereség volt a mérlege.

A visszavágót jövő szerdán 21 órakor rendezik meg Koppenhágában.

Bodö/Glimt–Sturm Graz 5–0

A Sturm Graz már a 3. percben ziccert hibázott – William Böving kísérletét hárította bravúrral Nyikita Hajkin –, és ez gyorsan megbosszulta magát, mert a Bodö/Glimt a következő hét percben két gólt szerzett. Előbb Jens Petter Hauge kiugratása után Kasper Högh löbbölte át a labdát hat méterről a kapus felett, majd Patrick Berg szögletéből Odin Björtuft fejelt a kapuba. A 25. percben pedig már hárommal vezetett az előző idényben Európa-liga-elődöntős norvég együttes, ismét Hauge adta a gólpasszt, majd Ulrik Saltnes hét méterről a rövidbe lőtt.

A vendéglátó a második játékrészben még tovább növelte előnyét, az 54. percben szép támadás végén Hakon Evjen megpattanó lövése talált utat a kapuba, a hajrá elején meg Böving botlott bele a labdába, amely így a saját kapujába pattant. A kiütéses győzelmet arató Bodö/Glimt minden bizonnyal ott lesz a BL-főtáblán – története során először.

A visszavágót jövő kedden 21 órakor rendezik meg Klagenfurtban.

Celtic–Kajrat Almati 0–0

A Celtic még nem mérkőzött meg a Kajrat Almatival, három párharcot viszont már vívott kazah csapattal, s mind a háromszor tovább is jutott, ráadásul mindegyik találkozó a Bajnokok Ligája selejtezőjében történt. A BL-főtáblán még sosem szereplő almati együttesnek is pozitív volt a mérlege a skótokkal szemben, mivel az Aberdeent egy győzelemmel és egy döntetlennel kiverte a 2015–2016-os Európa-liga-selejtező harmadik körében. A glasgow-iak az első félidőben 71 százalékban birtokolták a labdát, de nem tudták feltörni az ellenfél védelmét, és még a vendégcsapat állt közelebb a vezetés megszerzéséhez.

A Celtic mezőnyfölénye a szünet után is megmaradt, és igyekezett növelni is a tempót, ám csak kisebb lehetőségekig jutott. Hiába szorult be teljesen a hajrában a Kajrat Almati, bravúros döntetlent ért el idegenben.

A visszavágót jövő kedden 18.45-kor rendezik meg Almatiban.

Fenerbahce–Benfica 0–0

Már hat alkalommal találkozott a Fenerbahce a Benficával a nemzetközi porondon, eddig kétszer győzte le a portugál csapatot, egyszer ikszelt vele, valamint háromszor kikapott tőle – viszont összességében mind a három párharcban a lisszaboniak győzedelmeskedtek. A mostani meccs elején a vendégek voltak veszélyesebbek, utána kiegyenlített játékot hozott az első félidő, amelyben igazán nagy helyzetet egyik fél sem tudott kidolgozni.

A szünet után sem forogtak túlságosan nagy veszélyben a kapuk, húsz perccel a vége előtt azonban lehetőséget kínált az isztambuli csapatnak az emberelőny, mivel a vendégoldalon Florentino három perc leforgása alatt begyűjtött két sárgát. A Fener Juszef en-Nesziri révén csak lesgólig jutott már, így maradt a gól nélküli döntetlen.

A visszavágót jövő szerdán 21 órakor rendezik meg Lisszabonban.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), 1. MÉRKŐZÉS
Basel (svájci)–Köbenhavn (dán) 1–1 (Shaqiri 14. – 11-esből, ill. Gabriel Pereira 45+3.)
Kiállítva: Adjetey (82., Basel)
Bodö/Glimt (norvég)–Sturm Graz (osztrák) 5–0 (Högh 7., Björtuft 10., Saltnes 25., Evjen 54., Böving 79. – öngól)
Celtic (skót)–Kajrat Almati (kazah) 0–0
Fenerbahce (török)–Benfica (portugál) 0–0
Kiállítva: Florentino (71., Benfica)
Kedden játszották
Rangers FC (skót)–FC Bruges (belga) 1–3 (Danilo Pereira 50., ill. Vermant 3., Spileers 7., Mechele 20.)
Crvena zvezda (szerb)–Pafosz (ciprusi) 1–2 (B. Duarte 58., ill. Correia 1., Pepe 52. – 11-esből)
Ferencvárosi TC–Qarabag (azeri) 1–3 (Varga B. 29., ill. Jankovics 50., Medina 67., Gurbanli 85.)

 

Legfrissebb hírek

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
5 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
17 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
17 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 08:46

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik