Barcelona: Xavi szerint a keret átalakítása segíthet

Vágólapra másolva!
2021.12.10. 12:47
null
Xavi szerint a Barcelona jelenleg nem tartozik Európa legjobb együttesei közé (Fotó: AFP)
Xavi Hernández, az FC Barcelona vezetőedzője szerint csapata csak akkor kecmereghet ki jelenlegi nehéz helyzetéből, ha átalakítják a keretet, némelyektől megválnak, és új futballistákat szerződtetnek – írja az MTI.

 

A korábbi klublegendából lett szakvezető álláspontját a katalán napilap, a Sport ismertette azt követően, hogy a Barca a szerdai csoportzárón vendégként 3–0-ra kikapott a Bayern Münchentől, és nem jutott be a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A katalán elitgárda, amely a második számú kontinentális sorozatban, az Európa-ligában folytathatja, történetében negyedszer esett ki a BL-csoportkörben, ezt megelőzően 1997-ben, 1998-ban és 2000-ben élt meg hasonló kudarcot a klub.

Xavi a meccs után úgy fogalmazott, hogy a Barcelona jelenleg nem tartozik Európa legjobbjai közé, s hogy a helyzet változzék, átigazolásokra van szükség. A Sport szerint a tréner és a stábja már át is adta a klub vezetőségének a listát, hogy kitől kell megválni, illetve kiket kell megvásárolni, de nevekkel nem szolgált az újság. Azt viszont leszögezte, hogy Xavi szerint lehetetlen változtatni a jelenlegi állapoton, ha egyes pozíciókat nem erősítenek meg.

A Barcelona – amely 7 ponttal, és 2–9-es gólkülönbséggel zárt harmadikként BL-csoportjában – a spanyol bajnokságban is visszafogottan teljesít: 15 meccsen 23 pontot gyűjtött, ezzel pedig csak a hetedik a La Ligában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik