Barcelona: Dembélé két ajánlatot is visszautasított, a klubnál nem értik

Vágólapra másolva!
2022.02.01. 14:37
null
Ousmane Dembélé annak ellenére sem távozott, hogy két ajánlatot is kapott (Fotó: AFP)
Az ESPN idézte a Barcelona elnökét, Joan Laportát, aki elárulta, az ő szerződésajánlatukat is visszautasította Ousmane Dembélé, majd két másik csapat ajánlatára is nemet mondott a téli átigazolási időszak alatt.

 

Amióta Laporta tíz hónappal ezelőtt átvette a klub elnöki pozícióját, 159 millió euróval csökkentették a fizetésekre való kiadásokat úgy is, hogy nem sikerült eladniuk Ousmane Dembélét. A francia játékos szerződéséből már csak hat hónap van hátra, arra pedig nagyon kevés az esély, hogy ezt meghosszabbítsák. Ennek ellenére a futballista hétfőn nem fogadta el, hogy Angliába szerződjön.

„Ajánlottunk neki egy új szerződést, ami elég jó volt, és ő is ezt mondta, de a végén mégiscsak egy ennél is nagyobb ajánlatot szeretett volna. Elmondtuk neki, hogy milyen lehetőségeink vannak, és ahhoz képest sem tettünk rossz ajánlatot számára" – mondta a klub elnöke. Hozzátette, a játékos ügynöke, Moussa Sissoko csendben maradt annak ellenére, hogy ők mindent megtettek azért, hogy elhagyhassa a klubot. „Két ajánlatot is kapott, amivel elhagyhatta volna a csapatot erre a fél évre, azonban meglepődtünk, hogy nem fogadta el őket. Ráadásul a második lehetősége egy angol csapattól jött."

A két ajánlat ellenére Laporta elmondása szerint Dembélé mindenképpen amellett akart dönteni, hogy Barcelonában marad, hiába nem jó ez sem neki, sem a csapatnak. „Továbbra is a keretben van, de Xavinak úgy kell terveznie, hogy Dembélé nem marad itt. Úgy hisszük, hogy az ügynöke azért tartott ki amellett, hogy itt maradjon, mert egy másik csapattal már megállapodott a nyári távozásával kapcsolatban."

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
22 órája

Hosszabbított a Barcelonával Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
23 órája

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 16:17

1963 után ismét kapus kaphatja az Aranylabdát? – íme az esélyek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:50

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:18

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 14:30

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04
Ezek is érdekelhetik