A futballtörténelem harmadik olyan játékosa lett a múlt héten Ousmane Dembélé, aki a Barcelonától távozása után kapott Aranylabdát. Ha az előző két legendás futballista esetét idézzük fel, különleges lehet a Paris Saint-Germain szerdai barcelonai vendégjátéka, ugyanakkor a PSG már kedd délben bejelentette, sérülés miatt továbbra sem bevethető a francia klasszis (ahogyan három másik alapember, a csapatkapitány Marquinhos, valamint Hvicsa Kvarachelia és Désiré Doué sem).
Luís Figo 2000-ben a Barcelonában és az Európa-bajnokságon Portugália színeiben nyújtott nagyszerű teljesítményéért kapta meg az év legjobb labdarúgójának járó díjat a France Footballtól, csakhogy a nyár elején Florentino Pérez úgy kampányolt a Real Madrid elnöki címéért, hogy megválasztása esetén átigazolja a portugál sztárt. A többi már történelem, a katalánok örökre meggyűlölték a korábbi közönségkedvencet, az első egymás elleni összecsapáson válogatott szidalmak bekiabálása és egyéb relikviák mellett disznófejjel is megcélozták. Ronaldo, a Fenomén az 1996–1997-es idényt töltötte Barcelonában, 49 meccsen 47 góljával és 13 gólpasszával már húszévesen is a világ egyik legjobb csatárának számított, és Figót megelőzően ő is közvetlenül távozása után, már Inter-játékosként kapott Aranylabdát. A sors fintora, hogy 2002-ben a Real Madrid futballistájaként is díjazták, igaz, akkor is klubváltáson esett át, a milánóiakat elhagyta a nyáron, de nem a klubjaiban, hanem a világbajnokságon a brazil válogatottban nyújtott emlékezetes teljesítménye volt a döntő. Őt sem szerették, ám nem fogadta olyan ellenszenv, mint portugál csapattársát, s tavaly tavasszal Ousmane Dembélét sem, pedig a Bajnokok Ligájában borsot tört korábbi klubja orra alá. A 6–4-es PSG-továbbjutást hozó negyeddöntős párharcban két gólt szerzett, és elhíresült a kép, amint lecserélése után mosolyogva ül a Montjuic-stadion kispadján.
A múlt heti France Football-gála után sokan „megtalálták” a Barcelona médiastábját, amiért büszkén tette közzé a női csapat háromszoros aranylabdása, Aitana Bonmatí, valamint Ousmane Dembélé közös fotóját, de az biztos, hogy kölcsönös a tisztelet, hiszen Dembélé is megköszönte a barcelonai időket a beszédében. Szerda este a szavazás második helyezettje lehet a főszerepben, Lamine Yamal természetesen szóba került a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón is.
„Nem szeretem, amikor szuperlatívuszokban beszélnek róla – fogalmazott Hans-Dieter Flick, a katalánok vezetőedzője. – Kivételes játékos, de más klasszisok is szerepelnek a csapatunkban. Még csak tizennyolc éves, a kemény munkára kell összpontosítania. Szerdán az előző idény legjobb európai csapatával játszunk, kihívás lesz a párizsiak stílusával felvenni a versenyt.”
A Barcelonából Marc-André ter Stegen és Joan García is hiányzik, így újra elérkezhet Wojciech Szczesny ideje a kapuban.
VÉLEMÉNY |
![]() „Ha nem is a legjobbak csapnak össze szerda este, mindkét csapat esélyes a Bajnokok Ligája-győzelemre. A PSG ezt már bebizonyította, s itt az idő, hogy mi is megtegyük. Mindkét együttes labdabirtoklásra törekszik, és egyértelműen az kerekedik felül, amelyik a középpályán fölénybe kerül. Tavaly közel voltunk a továbbjutáshoz a párizsiak ellen, vissza akarunk vágni azért a vereségért. Fabián Ruiz, Joao Neves és Vitinha játékát jó nézni. Luis Enrique bátor edző, ezért olyan futballistáknak ad lehetőséget, akik jól kezelik a labdát, támadnak és lehet velük labdát birtokolni” – fogalmazott a meccs előtti sajtótájékoztatón Pedri, a Barca középpályása. |
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
18.45: Union Saint-Gilloise (belga)–Newcastle United (angol) (Tv: Sport1)
18.45: Qarabag (azeri)–FC Köbenhavn (dán) (Tv: Sport2)
21.00: Arsenal (angol)–Olympiakosz (görög) (Tv: Sport2)
21.00: Bayer Leverkusen (német)–PSV (holland)
21.00: Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Napoli (olasz)–Sporting CP (portugál)
21.00: Monaco (francia)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Borussia Dortmund (német)–Athletic Bilbao (spanyol)
21.00: Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia)