LeBron James megtette a hatalmas bejelentést – a konyakhoz van köze, nem a pályafutásához

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.10.07. 18:24
null
LeBron James (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Lakers világklasszis kosárlabdázója, LeBron James a várakozásokkal ellentétben nem a pályafutásával kapcsolatban tett bejelentést, csak egy konyakreklámot adott közre, amelyből kiderült, hogy a limitált kiadású üveg az ő nevét viseli.

LeBron James 2010-ben az ESPN „A döntés” című élő adásában jelentette be, hogy elhagyja első NBA-klubját, a Cleveland Cavalierst, és a Miami Heatben folytatja a pályafutását. Ezt követően mindenki arra számított, hogy „A második döntés” valami hasonló horderejű bejelentés lesz – nem így lett.

Mint kiderült, a „döntések döntése” csak médiahack volt, a világklasszis kosaras ugyanis azzal a hírrel szolgált egy reklámban, hogy a világhírű, idén 260 éves francia konyakmárkával, a Hennessyvel közösen piacra dob egy limitált kiadású konyakot. A négyszeres NBA-bajnok játékos és a vállalat együttműködése tavaly óta tart, most pedig egy LeBron James nevét viselő különleges üveggel készültek a felek.

„Nagy megtiszteltetés, hogy folytathatom a partnerséget a Hennessyvel – olvashatóak LeBron James szavai a cég sajtóközleményében. – Az első kollekciónk a kiválóság iránti közös törekvésről és a határok feszegetéséről szólt, az új limitált kiadás pedig egy újabb fejezet ebben a történetben. A dizájn az én legfontosabb gesztusomat idézi, ami különleges számomra, s az ünneplést és a köteléket jelképezi. Ezért készült ez az üveg.”

A decemberben a 41. életévét betöltő játékos a 23. idényét kezdi majd meg az NBA-ben, s egyelőre az tehát nem derült ki, mit hoz majd a jövő számára a pályafutását tekintve, hogy mikor és hogyan vonul majd vissza a kosárlabdától.

Amerikai sportok
2025.10.07. 11:04

LeBron James „a döntések döntését” ígéri kedd estére

Alighanem a visszavonulásig vezető út menetrendjéről hallunk majd.

 

 

Legfrissebb hírek

NBA: 2027 októberében indulna az európai liga

Kosárlabda
17 órája

NBA: a Miami az első negyedben 53 pontot szerzett

Amerikai sportok
20 órája

Amerikából jöttem: „öregember” nem vénember – Staffordból MVP lesz? 

Amerikai sportok
2025.11.07. 12:29

NBA: nem akármilyen visszatérés, Jalen Green győzelemre vezette a Sunst

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:30

A Portland ellen szenvedte el első vereségét a címvédő OKC – videók

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:59

Még mindig hibátlan az OKC, tovább robog a Chicago – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 08:41

Miért biztató a Chiefs veresége a Bills ellen? Már 42 pont sem elég a Bengalsnak a győzelemhez

Amerikai sportok
2025.11.04. 15:33

Ifjabb Marvin Harrison remekelt, a Cardinals megverte Dallasban a Cowboyst – videó

Amerikai sportok
2025.11.04. 10:10
Ezek is érdekelhetik