Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.05. 07:37
null
Xabi Alonso (jobbra) elégedett volt csapata játékával (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid szombaton este 3–1-re legyőzte a Villarrealt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójában. Vinícius Júnior tizenegyesből volt eredményes a találkozón, amely után Xabi Alonso, a Real Madrid vezetőedzője többek között arról beszélt, hogy bár ezúttal a brazil légiós lőtte a büntetőt, az első számú ítéletvégrehajtó továbbra is Kylian Mbappé lesz.

„Nagyon jók a benyomásaim, remek győzelmet arattunk – kezdte mérkőzés utáni értékelését Xabi Alonso, a Real Madrid vezetőedzője. – Már az első félidőben megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, a játékosok bíztak a meccstervben, és végül értékes győzelmet arattunk egy Bajnokok Ligájában szereplő csapat ellen. Minden tekintetben fontos meccs volt.”

A madridiak mestere beszélt a megítélt tizenegyesről is, amelyet ezúttal nem Kylian Mbappé, hanem némi meglepetésre Vinícius Júnior váltott gólra – bár lövését kis híján hárította a Villarreal kapusa, Arnau Tenas. „Egymás között döntötték el, hogy ki lövi a tizenegyest. Az első számú büntetőlövőnk azonban továbbra is Mbappé” – fogalmazott.

Xabi Alonso kitért arra is, hogy elégedett csapata játékával, és beszélt Jude Bellinghamről, aki a második félidőben csereként lépett pályára: „Napról napra jobb állapotban lesz” – mondta.

A Villarreal vezetőedzője, Marcelino García Toral is beszélt a tizenegyesről, amelyet videózás után ítéltek meg a Real Madrid javára: „Nem tudom, jogos volt-e, nem szeretnék a játékvezetőről beszélni. Döntsön a VAR, biztos vagyok benne, hogy minden rendben volt...” – ironizált, utalva arra, hogy a megítélt büntető finoman szólva is vitatható volt.

Győzelmének köszönhetően a Real Madrid átvette a vezetést a tabellán, a vesztett pontok tekintetében azonban továbbra is az FC Barcelona van jobb helyzetben – a katalánok ma este (vasárnap) lépnek pályára a Sevilla vendégeként.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Real Madrid–Villarreal 3–1 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 75 216 néző. Vezette: Guillermo Cuadra Fernández
Real Madrid: Courtois – Valverde, Militao, Huijsen, Carreras – Ceballos (Camavinga, 64.), Tchouaméni, Güler (Jude Bellingham, 64.) – Mastantuono (Brahim Díaz, 75.), K. Mbappé (Rodrygo, 83.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Xabi Alonso
Villarreal: Tenas – Mourino, Rafa Marín, Veiga, Cardona – Buchanan (Pépé, a szünetben), Santi Comesana (Parejo, 86.), Partey, Pape Gueye (Pedraza, 73.) – Oluwaseyi (Altimira, 82.), Moleiro (Mikautadze, a szünetben). Vezetőedző: Marcelino
Gólszerző: Vinícius Júnior (47., 69. – a másodikat 11-esből), K. Mbappé (81.), ill. Mikautadze (73.)
Kiállítva: Mourino (77.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Real Madrid87119–9+1021
  2. Barcelona76121–5+1619
  3. Villarreal851214–8+616
  4. Elche73410–6+413
  5. Athletic Bilbao84139–9013
  6. Atlético Madrid733114–9+512
  7. Betis733111–7+412
  8. Espanyol733110–9+112
  9. Getafe83239–11–211
10. Sevilla731311–10+110
11. Osasuna83147–8–110
12. Levante822413–14–18
13. Alavés72236–7–18
14. Valencia822410–14–48
15. Oviedo8264–14–106
16. Girona81345–17–126
17. Rayo Vallecano71247–10–35
18. Celta Vigo7526–9–35
19. Real Sociedad71247–11–45
20. Mallorca81257–13–65

 

 

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
14 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
18 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 órája

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
23 órája

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:05

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 07:27
Ezek is érdekelhetik