Barca: túlterhelés – megint ugyanott sérült meg Dembélé

Vágólapra másolva!
2019.09.29. 16:47
null
Egy darabig megint nem látjuk a pályán Ousmane Dembélét (Fotó: AFP)
A Getafe elleni idegenbeli siker után hivatalos közleményt adott ki az FC Barcelona az újfent megsérülő Ousmane Dembélével kapcsolatban.


A hivatalos közlemény megerősíti, hogy – immár sokadszorra – Dembélé bal combhajlítója sérült meg túlterhelés miatt. A klub azt nem hozta nyilvánosságra, hogy várhatóan mikor térhet vissza, mindenesetre az Inter elleni szerdai Bajnokok Ligája-találkozót szinte biztosan kihagyja.

Mint ismert, legutóbb augusztusban sérült meg ugyanez az izma, ezt követően a Villarreal elleni hétközi meccsen már pályára léphetett.

Az FC Barcelona Getafe elleni meccsére még elutazott a 22 éves francia, ám a klub még a meccs előtt bejelentette, hogy újra megsérült, így nem is lépett pályára.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ

Getafe–FC Barcelona 0–2 (Suárez 41., Junior Firpo 49.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik