Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Vágólapra másolva!
2025.10.04. 20:45
null
A két bilbaói gólszerző, Alejandro Rego (középen) és Inaki Williams (Fotó: Getty Images)
Az újonc Levante 2–0-ra nyert a szintén frissen feljutó Real Oviedo otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójában, majd a Girona első győzelmét aratta az idényben, 2–1-re megverve hazai pályán a Valenciát, s ugyanilyen eredménnyel zárult az Athletic Bilbao–Mallorca mérkőzés is.

Oviedo–Levante 0–2

A mérkőzés elején még a hazai környezetben játszó Oviedo irányította a játékot, majd a félidő második felében már a Levante ragadta magához a kezdeményezést, s a 30. percben a vezetést is megszerezte: Carlos Álvarez a tizenegyespont magasságából lőtt a jobb felső sarokba.

A fordulás után nagy erőkkel próbálta megszerezni az egyenlítő gólt az asztúriai csapat, számos komoly lehetőséget ki is dolgozott, de ezek rendre kimaradtak (legközelebb talán Iljasz Saira járt a gólszerzéshez, ő a kapufát találta el), míg a másik oldalon veszélyes kontrákat vezetett a valenciai együttes. A 70. percben a kihagyott oviedói lehetőségek megbosszulták magukat: Rey mindenkit meglepő próbálkozása a kapufát találta el, a kipattanóra pedig Karl Etta Eyong érkezett a leggyorsabban, s közvetlen közelről a hálóba pofozta a labdát. A hátralevő időben ugyan még próbálkoztak a hazaiak, de eredmény nélkül – a Levante mindhárom pontot elvitte a Carlos Tartieréből.

Girona–Valencia 2–1

Még mindig az első győzelmére hajtott a Girona, s nagy lépést tett efelé a 18. percben, mivel Vladiszlav Vlanat 18 méterről kilőtte a jobb felső sarkot. A szünet előtt Arnaut Danjuma egyenlíthetett volna, ám a kapufát találta el, majd az 57. percben gólpasszt adott, a centerezése után Diego López térddel juttatta a kapuba a labdát.

Mindössze hat perc elteltével visszavette a vezetést a katalán együttes, Yáser Asprilla ívelt középre szabadrúgásból, Vanat lövését még védte Julen Agirrezabala, ám a kipattanót Arnau Martínez belőtte – nagyjából ötperces VAR-vizsgálatot követően érvényben is maradt a találat, miután kiderült, hogy se les, se más szabálytalanság nem előzte meg. A hajrá elején Iván Martín begyűjötte a második sárga lapját, majd a hazaiak vezetőedzője, Míchel is pirosat kapott, de a Valencia ellen emberhátrányban is megőrizte előnyét a Girona, és már nem nyeretlen a bajnokságban.

Athletic Bilbao–Mallorca 2–1

A mérkőzés elején Inaki Williams tizenegyest harcolt ki, majd értékesítette is, igaz, ehhez szerencse is kellett, mert Leo Román hóna alatt surrant át a labda. Még a félidő közepén Nico Serrano lőtt a léc fölé, így nem növelte a hazai előnyt a nem túl izgalmas első játékrészben. Az Athletic ráült az eredményre, a Mallorca pedig talált egy gólt a 77. percben. Nem tudni, hogy Samú Costa beadni vagy lőni akart-e, de az biztos, hogy a bal oldalról beemelte a labdát, ami alaposan becsapta Unai Simónt, mert felette a kapuba hullott. Gyorsan összekapták magukat a baszkok, és öt perc múlva már ismét vezettek, Jesús Areso centerezett, Alejandro Rego pedig kilenc méterről a jobb alsóba lőtt. Még a hajrában vendégrészről Antonio Sánchez beszedett egy perc alatt két sárgát, de a létszám mellett az eredmény már nem változott, hat nyeretlenül megvívott tétmérkőzés (négy bajnoki és két BL-meccs) után újra győzni tudott a Bilbao, a Mallorcának így továbbra sincs pontja idegenből.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ – SZOMBATI PROGRAM
Oviedo–Levante 0–2 (C. Álvarez 30., Etta Eyong 72.)
Girona–Valencia 2–1 (Vanat 18., A. Martínez 63., ill. D. López 57.)
Kiállítva: I. Martín (80., Girona)
Athletic Bilbao–Mallorca 2–1 (I. Williams 9. – 11-esből, Rego 82., ill. S. Costa 77.)
Kiállítva: A. Sánchez (90+2., Mallorca)
Real Madrid–Villarreal 3–1 (Vinícius Júnior 47., 69. – a másodikat 11-esből, K. Mbappé 81., ill. Mikautadze 73.)
Kiállítva: Mourino (77., Villarreal)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.00: Alavés–Elche (Tv: Spíler2)
16.15: Sevilla–Barcelona (Tv: Spíler2)
18.30: Espanyol–Betis (Tv: Spíler2)
18.30: Real Sociedad–Rayo Vallecano
21.00: Celta Vigo–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották
Osasuna–Getafe 2–1 (Bretones 45+3., Catena 90., ill. Mayoral 23.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Real Madrid87119–9+1021
  2. Barcelona76121–5+1619
  3. Villarreal851214–8+616
  4. Elche73410–6+413
  5. Athletic Bilbao84139–9013
  6. Atlético Madrid733114–9+512
  7. Betis733111–7+412
  8. Espanyol733110–9+112
  9. Getafe83239–11–211
10. Sevilla731311–10+110
11. Osasuna83147–8–110
12. Levante822413–14–18
13. Alavés72236–7–18
14. Valencia822410–14–48
15. Oviedo8264–14–106
16. Girona81345–17–126
17. Rayo Vallecano71247–10–35
18. Celta Vigo7526–9–35
19. Real Sociedad71247–11–45
20. Mallorca81257–13–65

 

 

Legfrissebb hírek

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
4 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
15 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 20:41

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43
Ezek is érdekelhetik