A Barcelona nagy lehetőséget szalasztott el a hétvégén, újra öt pontra zárkózhattak volna fel a Real Madridhoz a bajnokságban. Txiki Begiristain, a klub sportigazgatója nagyon csalódott volt a csapat játékával kapcsolatban, élesen bírálta a „gránátvörös-kékek” hozzáállását.

Fotó: AFP
Eto'o és a Barcelona nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőséget, csak döntetlent játszottak az Almeríával

Fotó: AFP
Eto'o és a Barcelona nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőséget, csak döntetlent játszottak az Almeríával
Txiki Begiristain úgy fogalmazott, hiányzik a csapatból a nyerni akarás, nem elég elszántak a futballisták.
„Olyan érzésem volt a mérkőzésen, hogy kiengedtük a kezünkből a találkozó irányítását. Öt perc alatt elvesztettük a meccset. Ebből a csapatból hiányzik a nyerni akarás, hiányoznak az olyan tapasztalt játékosok, akik képesek lennének új lendületet adni az együttesnek” – mondta bosszúsan a vezető.
Begiristain szerint a „gránátvörös-kékek” túl nyugodtan játszottak, ezért bukták el a három pont begyűjtését.
„Túl higgadtan játszottunk, ilyen lassú futballal nem csoda, hogy bekaptunk egy gólt a végén. Az egyetlen pozitív dolog a meccsen Bojan Krikic és Andrés Iniesta játéka volt” – tette hozzá a sportigazgató.
A csapat vezetőedzője, Frank Rijkaard is csalódottságának adott hangot, valószínűleg nem lesz könnyű elszámolnia a klub vezetősége felé.
„Nagy bosszúság számunkra, hogy annak ellenére, hogy két gólt rúgtunk idegenben, nem tudtuk megnyerni a meccset” – mondta a találkozó után a holland mester.
Az Almería elleni idegenbeli döntetlennel a Barcelona nem tudta kihasználni a Real Madrid botlását, és újra öt pontra megközelíteni listavezető királyi gárdát a Primera Divisiónban.
Legfrissebb hírek

Hollandia: Rijkaard nem vállalta a kapitányi posztot
Minden más foci
2020.09.11. 20:06
Ezek is érdekelhetik