Katalán tündérmese – a Girona hét forduló után még veretlen a spanyol élvonalban

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 11:41
null
Van mit ünnepelni: hét bajnoki forduló után a Girona hat győzelemmel és egy döntetlennel állt, és vezette a La Liga tabelláját (Fotó: AFP, Imago Images)
Bár a Real Madrid elleni megméretés csak most következik, hét fordulót követően a Girona állt a spanyol La Liga tabellájának élén, amely csak 2022 nyarán jutott fel az élvonalba. A keret magját fiatal tehetségek és sokat látott veteránok alkotják, a tulajdonos pedig a Manchester City alá tartozó City Group, vagyis a fejlődési lehetőség is adva van.

 

Az 1933-ban alapított katalán klub története jelentős részét a másod- és harmadosztályban töltötte, de a negyedik, ötödik ligában is jó néhányszor megfordult. A 2016–2017-es idényben aztán a Levante mögött másodikként végzett a La Liga 2-ben, így históriája során először vívta ki az élvonalbeli tagságot. Ha ez még nem lett volna fordulópont a klub életében, 2017 nyarán a Manchester City égisze
alá tartozó City Football Group megvásárolta az egyesület meghatározó tulajdonrészét, pontosan 44.3 százalékot. Társtulajdonosa továbbá Pere Guardiola, aki a Cityt menedzserként irányító, edzőként háromszoros BL-győztes Josep Guardiola öccse. A Gironába azonban így sem kezdték el önteni a pénzt, inkább a tehetséggondozásra, a futballfilozófia átültetésére helyezték a hangsúlyt. A katalán klub két évnyi élvonalbeli tapasztalatszerzést követően 2019 nyarán kiesett, hogy aztán 2022-ben újra feljusson, jókora bravúrral, hiszen hatodikként tudott két párharcot is sikerrel venni a La Liga 2 playoffkörében. Közben a Király-kupában is kiemelkedő sikereket ért el: 2019-ben a negyeddöntőig menetelt, majd kétszer a nyolcaddöntőig jutott.

A vezetőedző, a 47 éves Míchel a gyors, lendületes futball híve
A vezetőedző, a 47 éves Míchel a gyors, lendületes futball híve


A Girona 2022-es feljutását már az egy évvel korábban kinevezett, most 47 esztendős vezetőedző, Míchel (Miguel Ángel Sánchez Munoz) vezényelte, aki játékosként a Rayo Vallecano ikonja volt, s 2017 és 2019 között edzőként is dolgozott ott. A katalán csapat játékstílusa megegyezik azzal, amit a City Group is elvár klubjaitól: gyors, lendületes, ugyanakkor alkalmazkodó pozíciós futball, amely akkor a legstabilabb, ha labdabirtoklásra épül, de kontratámadásból, átmenetből ugyanúgy alkalmazható. Nos, a Girona ezt hozza 2021 nyara óta, sikeressége pedig vitathatatlan. Rögtön a feljutást követő első idényben, 2022–2023-ban a 10. helyen végzett, úgy, hogy az utolsó forduló előtt még volt esélye rá, hogy a 7., európai kupaindulást jelentő pozícióban végezzen. A mostani évadból pedig még csak hét forduló telt el, s a Girona már 19 pontot gyűjtött (6 győzelem, 1 döntetlen), ezzel története során először került az élvonal tabellájának élére! Mindehhez persze nemcsak a klubfilozófia, a játékstílus és a vezetőedző tevékenysége járult hozzá, hanem a játékosoké is...

A holland válogatott Daley Blind a Bayern Münchentől érkezett
A holland válogatott Daley Blind a Bayern Münchentől érkezett


Már az előző idényben is az elvárást túlteljesítő keret a nyáron tovább formálódott. A kapuba ingyen érkezett a Fulhamtől az argentin-olasz Paulo Gazzaniga, aki eddig hét bajnokin nyolc gólt kapott, de két meccsen érintetlen maradt a hálója, s a várható kapott gólok alapján kettőtől meg is mentette csapatát. A védelem megerősítésére ingyen jött a Bayern Münchentől a rutinos, 33 éves belső védő, a holland Daley Blind, valamint a Barcelonától kölcsönbe a spanyol Eric García, akinek párharcerőssége ugyan nem ütötte meg a topszintet, de passzolásban és labdakihozatalban elitkategória. A középpálya felfrissült a fiatalítás jegyében: szintén a Barcelonától, szintén kölcsönbe érkezett a 20 éves spanyol Pablo Torre, a Manchester Citytől jutányos áron, ötmillió euróért a venezuelai Yangel Herrera, a Villarrealtól a támadásokat segítő 22 éves spanyol Iván Martín, valamint a mindössze 18 esztendős kolumbiai Jhon Solís, akiért hatmillió eurót fizetett a katalán klub az Atlético Nacionalnak. A támadósorba három fontos láncszemet illesztett be Míchel. A tapasztalt, 31 éves spanyol szélsőt, Portut, aki egyelőre legtöbbször csak csere, de van már gólja a bajnokságban. Nála jóval nagyobb szerepet kap a csak 19 éves brazil balszélső, Sávio, aki a francia Troyes-tól került Gironába kölcsönbe, de hét bajnokin már két gólja és négy gólpassza van, s ha tartja a formáját, biztos, hogy végleg megveszi a Girona – vagy egy még nagyobb klub. Kilencesnek, egyedüli csatárnak a Dnipro 26 éves ukrán válogatott játékosa, Artem Dovbik érkezett nyolcmillió euróért – az ő megszerzése volt a klub legdnagyobb nyári befektetése, de úgy látszik, megtérül, hiszen már három gólja és két gólpassza van a bajnokságban.

A brazil Sávio mgeszerzése egyelőre telitalálatnak bizonyult
A brazil Sávio mgeszerzése egyelőre telitalálatnak bizonyult


Jól látszik tehát, mi a vezetőség elképzelése: fiatal, ambiciózus, topszintre vágyó futballisták szerződtetése, adott esetben kölcsönbe megszerezve, pénzügyileg okosan építkezve. Emellett az is fontos, hogy a felsorolt játékosok illenek egymáshoz és a csapat stílusához, a labdarúgók zöme gyors, technikás, ügyes. Persze a tapasztalat is fontos, Blind és Portu mellett a rutinjára épít a csapatkapitány, a 36 éves uruguayi csatár, Cristhian Stuani is – ők olyan erényeket is csillogtatnak, amelyek új dimenzióba képesek emelni a játékot, ha nem minden a terv szerint alakul. És akkor még nem is említettük a keretnek azon értékes tagjait, akik korábban kerültek a klubhoz: a 20 éves spanyol jobbhátvédet, Arnau Martínezt vagy a 25 éves ukrán szélsőt, Viktor Cihankovot. Mindent összevetve, a Girona láthatóan jó úton halad, Spanyolország talán legizgalmasabb projektje épül a katalán városban, de a csapat első helyezése hét forduló után megtévesztő lehet, a klub célja nyilvánvalóan nem a bajnoki cím megszerzése – de azért az európai kupaindulás kiharcolása reális lehet.

A csapatkapitány, az uruguayi csatár Cristhian Stuani a rutinját kamatoztatja
A csapatkapitány, az uruguayi csatár Cristhian Stuani a rutinját kamatoztatja


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 30-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
11 órája

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
12 órája

Santi Cazorla 40 évesen is folytatja, új szerződést írt alá

Spanyol labdarúgás
15 órája

100 éve született Gellér Sándor, az Aranycsapat kapusa

Képes Sport
Tegnap, 8:21

85 éves Törő András, aki egyszerűen lelépett

Képes Sport
2025.07.10. 06:56

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Sportkönyvtár: Remegő lábak könyve

Képes Sport
2025.07.09. 10:42

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
2025.07.08. 18:11
Ezek is érdekelhetik