Pepe: Be fogom bizonyítani, hogy érdemes volt leigazolni!

Vágólapra másolva!
2007.07.12. 17:41
Címkék
Pepét, az FC Portótól szerződtetett brazil védőt csütörtök délután sajtótájékoztatón mutatták be a Real Madridnál. A 24 esztendős középhátvéd úgy érzi, fő erényeit, az erőt és a gyorsaságot kamatoztatni tudja a királyi gárdában, attól pedig cseppet sem tart, hogy esetleg Cristoph Metzelderrel és Fabio Cannavaróval is meg kell küzdenie a csapatba kerülésért. Pepe célja nem más, mint hogy két portugál bajnoki cím után a La Ligában is a csúcsra törjön, illetve az, hogy bebizonyítsa, a klubnak érdemes volt 30 millió eurót fizetni érte.
A csütörtöki sajtótájékoztatón hivatalosan is bemutatták a Real Madrid második új igazolását, Pepét
A csütörtöki sajtótájékoztatón hivatalosan is bemutatták a Real Madrid második új igazolását, Pepét
Reuters

”Mindenek előtt szeretném megköszönni a bizalmat. A Real Madrid egy nagycsapat, a klub vezetői nyilván pontosan tudják, hogy miért szemeltek ki, és miért szerződtettek. Most rajtam a sor, hogy bebizonyítsam, jól döntöttek” – mondta Pepe azon a sajtótájékoztatón, amelyen hivatalosan is bemutatták, mint a klub új igazolását.

Pepét a jelek szerint nem aggasztja, hogy hozzá hasonlóan Cristoph Metzelder és Fabio Cannavaro a védelem tengelyében szerepel, szó sincs arról, hogy beérné a harmadik számú középső védő szerepével.

”Mindent meg fogok tenni a csapatba kerülésért, minden egyes tréningen arra fogok törekedni, hogy a maximumot nyújtsam. Aztán az már az edző dolga, hogy eldöntse, kit nevez a kezdő tizenegybe” – mondta a 24 esztendős védő.

”Keményen dolgozom, gyors vagyok és erős. Két portugál bajnoki címmel a hátam mögött érkeztem Madridba. A spanyol bajnokság ugyan egészen más, de itt is a maximumra törekszem” – tette hozzá a maceiói születésű játékos.

Cristoph Metzelder után Pepe a királyiak második nyári igazolása. Bár Jerzy Dudek és Javier Saviola szerződtetése még nem hivatalos, de a Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligáját nyerő lengyel portás, és az ősi rivális FC Barcelonát elhagyó argentin gólvágó érkezése is nyílt titok. ---- G ---- &
Legfrissebb hírek

Két Eb-ezüstéremmel és vb-döntővel írta tovább történetét a magyar cheerleading

Egyéb egyéni
8 perce

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
18 perce

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
25 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
42 perce

Zöld-fehérben folytatja a volt újpesti Enisz Bardi – hivatalos

Minden más foci
47 perce

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
1 órája

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik