Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 10:38
null
Az Európa-bajnok Lehmann Csongor esélyeshez méltón versenyzett, s még arra is volt ideje, hogy a fantasztikus hangulatot élvezze (Fotók: Dömötör Csaba)
Négy napon keresztül versenyeztek Tiszaújvárosban a különböző korosztályok, a viadalokon számos magyar siker született. A férfiak elit kategóriájában Lehmann Csongor sorozatban ötödször ünnepelhetett szülővárosában.

Tiszaújvárosról jellemzően két dolog jut az ember eszébe: a vegyipar és a jó hírű strand. Nyugodtan kiegészíthetjük ezt a triatlonnal is, a sportágban meghatározó szerepe van az észak-magyarországi településnek, ahol az első júniusi hétvégén immáron 26. alkalommal mérték össze erejüket a magyar és a külföldi triatlonosok. Nincs sok ilyen nagy hagyományú viadal a triatlon világában, a helyiek nagyon is büszkék rá, és persze a hazai versenyzőkre. Például az Európa-bajnoki címvédő Lehmann Csongor is itt nevelkedett, bátyjával, Bencével már gyerekkorukban hatalmas csatát vívtak a hátsó kertben szalagok segítségével kialakított pályán. Persze volt honnan örökölniük a triatlon iránti szenvedélyt, édesapjuk, Lehmann Tibor is a sportág kiválósága volt, jelenleg a hazai szövetség szakmai alelnöke, a tiszaújvárosi klub elnöke, az esemény főrendezője. És – többek között – Csongor edzője.

Abban, hogy Tiszaújváros ennyire meghatározó helyszínné vált a sportágban, elévülhetetlen érdemei voltak a 2013-ban elhunyt dr. Márkus Gábornak. A fogorvos a kilencvenes évek elején találkozott a sportággal, két fiával 1990-ben Fadd-Domboriban meg is mérette magát egy versenyen. Életre szóló élménnyel gazdagodtak, egy évvel később már a maga köré gyűjtött kis csapattal kezdett megismerkedni a triatlonnal, járták a viadalokat. Egy évre rá megalakult a helyi klub, 1992-ben pedig először rendeztek saját futamot: 750 méter úszás, húsz kilométer kerékpározás és öt kilométer futás várt az indulókra. A győztesek: Harangi Petra és Bók Tamás.

Az őrült hőséget vízzel, hűtő fejpánttal próbálták enyhíteni

Azóta a tiszaújvárosi verseny nemzetközi szinten is jelentőssé vált, a 26. alkalommal megrendezett viadalra Ausztráliából, Franciaországból, Izraelből, Japánból, Mexikóból, Nagy-Britanniából, Németországból, Spanyolországból és Szlovákiából is nagy létszámú delegáció érkezett.

A hétvége során a népes közönség számos magyar diadalnak örülhetett. Szombaton nagyszerűen sikerültek az elődöntők, a férfiaknál mindhárom csoportot hazai versenyző nyerte meg. Vasárnap a juniorok döntőjében négy magyar érem született, a nőknél Szobácsi Laura másodikként, Kropkó Jázmin harmadikként zárt, a férfiaknál Trungel-Nagy Zalán nyakába ezüstérem került, Holba Zsombor bronzérmes lett.

A nőknél a világbajnoki sorozatot vezető német Lisa Tertsch végzett az élen

Erős mezőnyben nagy csata zajlott az elit kategória női indulói között, végül a vegyes váltóban olimpiai bajnok, a világbajnoki sorozatot vezető német Lisa Tertsch végzett az élen, miután a futás végén lehajrázta a belga Jolien Vermeylent. A férfiaknál összesen nyolc magyar indult a harminctagú döntőben, köztük a címvédő Lehmann Csongor. A kerékpározás során Lehmann nagyszerűen dolgozott össze Dévay Márkkal, Kropkó Mártonnal és a francia Igor Dupuis-vel, a futást is ez a négyes kezdhette meg leghamarabb. Lehmann taktikus versenyzéssel hatékonyan alapozta meg előnyét, így a végére nem maradt kérdés, sorozatban ötödször győzött Tiszaújvárosban. A francia indulóé lett az ezüst, a bronzérmet Dévay Márk szerezte meg.

„Az utolsó körre már jó húsz másodperc előnnyel fordultam, így teljes mértékben kiélvezhettem a csodálatos közönség szeretetét. Hazai környezetben mindig különleges élmény nyerni, így volt most is. Remélem, még lesz alkalmam hasonló élményeket átélni Tiszaújvárosban” – értékelt az aranyérmes Lehmann.

Elrajtolt a felnőtt férfiak elit kategóriájának döntője 30 indulóval…
…a címvédő Lehmann Csongor jól úszott…
…Dévay Márk, Lehmann és Kropkó Márton együtt haladt kerékpáron…
…Dévay futásban is tartotta a lépést Lehmann Csongorral…
…aki ötödször győzött hazai pályán, a tiszaújvárosi világkupán

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. július 12-i lapszámában jelent meg.) 

 

Legfrissebb hírek

Triatlon vb-sorozat: hatodik a magyar vegyes váltó Hamburgban

Egyéb egyéni
2 órája

Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor hatodik lett Hamburgban

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:06

100 éve született Gellér Sándor, az Aranycsapat kapusa

Képes Sport
Tegnap, 8:21

Triatlon, vb-sorozat: Hamburgban indul az új olimpiai ciklus a vegyes váltók számára

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:04

85 éves Törő András, aki egyszerűen lelépett

Képes Sport
2025.07.10. 06:56

Sportkönyvtár: Remegő lábak könyve

Képes Sport
2025.07.09. 10:42

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
2025.07.08. 18:11

Egyedülálló mestermű – Claudio Ranieri-sorozat, 3. rész

Képes Sport
2025.07.07. 17:56
Ezek is érdekelhetik