Két Eb-ezüstéremmel és vb-döntővel írta tovább történetét a magyar cheerleading

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 11:37
null
Fotó: Magyar Cheer Szövetség
Újabb figyelemre méltó eredményekkel hívta fel magára a figyelmet a magyar cheerleading: a Ljubljanában megrendezett Európa-bajnokságról két ezüstéremmel tért haza a küldöttség. A kiemelkedő eredmények kapcsán Maurer Kata és edzője, Kovácsik Rita a Nemzeti Sportrádió Sportreggel című műsorának vendégeként beszéltek a felkészülésről és a sportág hazai fejlődéséről.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint mindkét dobogós helyezést az ELTE együttese szerezte meg: a coed (koedukált) elit és az all girl (csak lányok) elit kategóriában is a második helyen zárt a csapat. A kontinensviadalon 25 ország közel 3500 sportolója mérte össze tudását, Magyarországot 115 fős küldöttség képviselte, amely hat csapatot és egy párost indított.

Tizennyolc éves koromban az akrobatikus válfaj mellett döntöttem, előtte táncos voltam. Tudtam, hogy melyek azok az egyetemek és egyesületek, ahol ki lehet ezt próbálni. (...) Az amerikai filmeknek köszönhetően vannak előítéletek, de a Nemzetközi Cheerleading-szövetség abszolút abba az irányba megy, hogy olimpiai sportággá tegye a cheer válfaját

– mondta Maurer Kata a Sportrádióban, majd edzője, Kovácsik Rita az említett sikerre is kitért.

„Nem mondom, hogy Kata felhőtlenül állt a dobogó második fokán, mert nyerhettünk volna, ha nincs a pontlevonás. Ettől még persze nem fogunk összetörni, sőt a második helyet nem úgy éljük meg, hogy ezzel lemaradtunk az elsőről. Mint edző, büszke vagyok arra, hogy a legjobb gyakorlatot mi mutattuk be.”

A sikerszéria itt nem ért véget: az Egyesült Államokban zajló cheerleading-világbajnokságon történelmi bravúrt ért el az ELTE-BEAC 24 fős csapata, amely a tornaalapú, akrobatikus sportág Coed Elite kategóriájában a döntőbe jutott. A magyar válogatott a hetedik legjobb pontszámmal kvalifikálta magát a fináléba, és végül meg is őrizte ezt a pozícióját.

 

Legfrissebb hírek

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
16 órája

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
Tegnap, 9:37

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

1972. szeptember 5. – a nap, amely örökre megváltoztatta a sport világát

Egyéb egyéni
2025.09.07. 15:56

Tóth Tímea Herremről: Erős személyiség, ki fog ebből mászni

Kézilabda
2025.09.05. 19:28

Vb-selejtező: Csábi József és Hamar István is bízik a portugálok elleni pontszerzésben

Magyar válogatott
2025.09.02. 17:04
Ezek is érdekelhetik